Tőzsde – Emelkedést várnak az elemzők - Gazdasagportal.hu

Tőzsde – Emelkedést várnak az elemzők

Pozitív nyitásra és a nap folyamán is emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: optimista a hangulat, a várakozások szerint kisebb pluszban nyithat a tőzsde és a nap folyamán további erősödésre lehet számítani.
A szakember szerint az OTP-nél újabb csúcsdöntés valószínű, a további növekedést a keddi dollárkötvény-kibocsátás, illetve a szektorral kapcsolatos kedvező nemzetközi hírek segítik. Kuti Ákos a Mol-papíroknál szintén emelkedésre számít. Az Egis kedd esti, a várakozásoknál jobb gyorsjelentése után a befektetők egy része a vállalat felé fordulhat a másik gyógyszeripari cég, a Richter helyett – mondta. A Magyar Telekom a szektort érintő kedvezőtlen nemzetközi hírek miatt esett kedden, az elemző ennek folytatását várja szerdán.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint a magyar piac, illetve inkább csak az OTP meglepően erős. Hozzátette: OTP-nél legutóbb január közepén volt hasonló “kitörés”. A Richter és a Magyar Telekom képviseli a gyenge oldalt, a többi fontosabb instrumentum pedig inkább semlegesnek mondható – fogalmazott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,91 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 19 101,09 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt. A Mol 165 forinttal, 0,93 százalékkal 17 850 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 101 forinttal, 2,15 százalékkal 4801 forintra nőtt, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,67 százalékkal 401 forintra csökkent, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 925 forinttal, 2,55 százalékkal 35 375 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 33,8 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 0,99 százalékkal 18 060 forintra gyengült. (MTI)

Scroll To Top