Tőzsde – Egyedül az OTP tartotta tegnap a lépést nyugat-európával

A nagyobb nyugat-európai tőzsdeindexek 1,7-1,8 százalék pluszban zártak tegnap, a magyar tőzsdén a nagy papírok közül egyedül az OTP tudta tartani a lépést nyugat-európával. A MOL megint 16000 alá került. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,95 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 18 192,89 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: hétfőn nem érkeztek egyedi, a magyar piacot befolyásoló hírek. Egyelőre elmaradt a szíriai invázió amerikai részről, csökken a lehetősége a hirtelen, gyors beavatkozásnak, ami egyelőre pozitívan hat a részvénypiacokra. A devizaárfolyamok is stagnáltak,  az euró egész nap 300 forint körül mozgott.
Az amerikai piacok zárva voltak, ami érződött a BÉT forgalmán is. Az OTP-ből volt a legtöbb kötés, de a Richter is „nagyon szépen teljesít” a tizedelés óta. A blue chipek vegyes képet mutattak, míg a Richter és az OTP emelkedni tudott, a Magyar Telekom és a Mol ára csökkent – tette hozzá.
A Mol ára 290 forinttal, 1,79 százalékkal 15 900 forintra mérséklődött, 530,8 millió forintos forgalomban.
Az OTP 71 forinttal, 1,67 százalékkal 4310 forintra erősödött, forgalma 2,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,63 százalékkal 313 forintra esett, forgalma 249,8 millió forint volt.
A Richter ára 26 forinttal, 0,71 százalékkal 3686 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 77,2 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,35 százalékkal 21 200 forintra gyengült.
A BUMIX 1006,15 ponton zárt hétfőn, ez 3,52 pontos, 0,35 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában csak a takarmánykukorica ára változott, novemberre 1490 forinttal, 44 000 forintra, decemberre pedig 630 forinttal, 44 100 forintra drágult.
A malmi búza továbbra is 47 600, a takarmánybúza pedig 47 500 forintba kerül decemberre.
A takarmányárpa decemberi ára 49 600 forint maradt.
A napraforgó ára októberre 87 500, a repcéé márciusra 102 000 forint.(MTI)

Scroll To Top