Tőzsde – A végére még a Richter is tudott emelkedni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,48 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 18 106,07 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A BUX a mérsékelt emelkedésben pénteken lemaradt az európai piacok mögött – mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek. Ennek oka az volt, hogy a záró szakaszban az OTP és a Mol lehúzta az indexet. A Richterre eladói nyomás nehezedett, de a 4 ezer forintos ár technikai szintnek minősül, amely megtámasztja a gyógyszerrészvény árfolyamát – tette hozzá az elemző.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője azt emelte ki, hogy az OTP a német DAX indexet követte. A Mol egy szűk, 150 forintos sávban mozgott, míg a Magyar Telekom erősödése kis forgalom mellett történt.
A Mol 40 forinttal, 0,29 százalékkal 13 740 forintra csökkent, 797,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 8 forinttal, 0,19 százalékkal 4270 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,33 százalékkal 305 forintra erősödött, forgalma 335,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 9 forinttal, 0,22 százalékkal 4020 forintra nőtt, a részvények forgalma 7,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1409,48 ponton zárt pénteken, ez 20,20 pontos, 1,45 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken a takarmánykukorica jegyzése kettő, míg a nagy olajtartalmú napraforgómagé egy határidőre változott.
A malmi búza ára márciusra 54 800, májusra 56 100, míg augusztusra 51 900 forint maradt.
A takarmánybúza határidős ára is változatlan: márciusra 53 200, májusra 52 100, augusztusra pedig 49 500 forint.
A takarmánykukorica jegyzése márciusra 200 forinttal 48 200 forintra, májusra pedig 600 forinttal, 49 200 forintra emelkedett. Júliusra 48 300, novemberre 48 900 forint maradt.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára márciusra 1000 forinttal, 96 000 forintra emelkedett, októberre 95 100 forint maradt.
A nagy olajtartalmú repce jegyzése márciusra 105 010, májusra pedig 103 000 forint, változatlanul.(MTI)

Scroll To Top