A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,11 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel 17 449,50 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte: a Mol több mint 2 százalékkal erősödött arra a kedvező hírre, hogy a Mol-INA vitában mind a horvát, mind a magyar fél elfogadta az amerikai ajánlatot a közvetítésre. Hozzátette: ezzel egy lépéssel közelebb kerültek a felek a patthelyzet megoldásához, ami meg is hozta a vevőket a papír piacára.
A kereskedő elmondta még, hogy a nemzetközi tőzsdéken is jó hangulat uralkodott kedden, köszönhetően a nap közben megjelent pozitív makrogazdasági adatoknak. Megjegyezte, hogy a régiós piacok kissé lemaradóak voltak a nyugat-európaiakhoz képest.
A Mol 250 forinttal, 2,07 százalékkal 12 300 forintra erősödött kedden, 912,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 14 forinttal, 0,35 százalékkal 4010 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,29 százalékkal 343 forintra erősödött, forgalma 59,6 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 4 forinttal, 0,11 százalékkal 3700 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1454,53 ponton zárt kedden, ez 5,30 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában kedden nem változtak a terményárak.
A malmi búza ára decemberre továbbra is 49 800, jövő márciusra pedig 51 000 forint.
A takarmánybúza jegyzése decemberre és márciusra is változatlanul 45 000 forint.
A takarmánykukorica határidős ára decemberre 38 900 forint, márciusra 41 000 forint maradt.
A nagy olajtartalmú napraforgómag decemberi jegyzése 97 500, a márciusi pedig 101 000 forinton áll.
(MTI)