A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,92 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 18 706,78 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 6,19 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: negatív hangulat uralkodott a hét utolsó kereskedési napján a magyar börzén. A részvényárak a pénteki kereskedésben általában csökkentek. Ezzel megtört a héten tapasztalható emelkedő trend a BÉT-en.
A negatív hangulat annak ellenére érvényesült, hogy a forint erősödött. Az üzletkötő úgy vélekedett: a Budapesti Értéktőzsdén a részvényárakat a devizahiteleseknek nyújtott kormányzati segítség befektetői megítélése alakítja majd.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar börze a héten felülteljesített a tengerentúli, illetve az európai piacokhoz viszonyítva is. A nemzetközi hangulat ugyanis bizonytalan, a magyar tőzsde árainak emelkedése eddig viszont egyértelmű volt – tette hozzá.
A Mol ára 150 forinttal, 0,90 százalékkal 16 450 forintra csökkent, 324,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,42 százalékkal 4491 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,31 százalékkal 326 forintra erősödött, forgalma 270,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 19 forinttal, 0,51 százalékkal 3700 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 16,9 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,29 százalékkal 20 890 forintra gyengült.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1016,84 ponton zárt pénteken, ez 0,52 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában csak a takarmánykukorica ára változott, egy határidőre. Novemberre 200 forinttal lett olcsóbb, így 45 500 forintba kerül tonnánként. Szeptemberre változatlanul 49 900, decemberre 45 500 forintba kerül a termény. Jövő márciusra maradt 46 000 forint.
A malmi búza szeptemberre változatlanul 45 750, decemberre 50 000 forint.
A takarmánybúza elszámolóára szeptemberre továbbra is 43 500, decemberre pedig 48 000 forint.
A takarmányárpa szeptemberre maradt 47 200, decemberre 49 900 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag elszámolóára októberre 89 000, novemberre pedig 90 000 forint, változatlanul.
A nagy olajtartalmú repce jegyzése sem módosult, szeptemberre 94 000, jövő márciusra pedig 102 000 forintba kerül.(MTI)