Tovább romolhat a befektetői hangulat?

Az év vége látványosan megrázta a piacokat, ami egyelőre óvatosságra inti a befektetőket. A K&H befektetési szakembereinek előrejelzése alapján azonban a kép nem olyan borús, amennyire elsőre látszik, hiszen a kereskedelmi háború, a Brexit és a kínai lassulás jelentette kockázatok mellett is masszív globális növekedés várható idén, hazai szinten a gazdaság növekedése és csökkenő  államadósság akár felminősítést is hozhat.

 

A Trump által elindított kereskedelmi háború hatására fokozatosan elolvadt a befektetők korábbi optimizmusa, és kockázatkerülés jellemezte a piacokat. Ennek hatására a korábbi évek hozambőségét követően a 2018-as év szűkmarkú volt a befektetőkkel, szinte alig volt olyan eszközosztály, amellyel pozitív hozamot lehetett elérni. „A vészharangok kongatása minden bizonnyal túlzás volt. A bizalmi indexek előrejelzései arra utalnak, hogy lassul a növekedési dinamika, de ezzel együtt is a globális gazdaság bővülése a tavalyi 3,7%-ról mindössze 3,5%-ra lassulhat, és mindkét nagy gazdasági régióban, az USA-ban és az EU-ban is folytatódik a növekedés” – hangsúlyozta Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

Az erőteljes árfolyamingadozások azonban arra mindenképpen jók voltak, hogy a jegybankokat is óvatosságra intse. A Fed tavaly decemberi kamatemelése óta az újabb szigorítás helyett inkább a flexibilis, a gazdasági környezetre aktívan reagáló kamatpolitikát kommunikál, így a befektetők egyelőre nem is várnak újabb emelést. Sőt, ha tovább romlik a befektetői hangulat, akkor megállhat a havi 40 milliárd dolláros mérlegfőösszeg-csökkentés, „szükség esetén” pedig akár egy újabb mennyiségi lazítás is elképzelhető. Ezzel párhuzamosan pedig az EKB kamatemelésével kapcsolatos várakozások is elolvadtak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bankon sincs nyomás a kamatemelésre vonatkozóan.

 

„A jegybankok tehát készek arra, hogy a befektetői hangulat romlása esetén beavatkozzanak, ez pedig mindenképpen egy biztonsági hálót ad a piacoknak. Ezzel együtt sem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a tavalyi évet meghatározó geopolitikai bizonytalanságok – a kereskedelmi háború, a Brexit lebegtetése és a kínai gazdaság további lassulása – továbbra is velünk maradnak, és idén is erősen rontják majd az üzleti bizalmat” – hívta fel a figyelmet a befektetési szakember.

 

A globális lassulás hatása alól nagy valószínűséggel Magyarország sem tudja kivonni magát, és a kormány által tavalyi évre jelzett 4,6%-os bővülés után idén akár 1 százalékponttal is mérséklődhet a gazdasági növekedés. Ez azonban még mindig kedvezőnek tekinthető, miközben az olajáresés miatt az inflációs mutató is visszakorrigált a 3% alatti szintre. A tavalyi év jó növekedése mellett pedig az államadósság is stabilan csökkenő trendet mutat, így idén igen valószínű, hogy pozitív irányba változik Magyarország adósságkockázati besorolása.

 

  

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2200 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

 

 

K&H Bank

  1. III. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 286 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3 133 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 45,1 milliárd forint

 

K&H Alapkezelő

  1. III. negyedévének végén:

teljes kezelt vagyon: 990 milliárd forint

K&H alapokban kezelt vagyon: 823 milliárd forint

intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 167 milliárd forint

 

 

K&H Biztosító

  1. III. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,6 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 168,6 milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,2 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint

Scroll To Top