Tovább emelkedett az új koronavírus-fertőzések napi száma vasárnap Csehországban, ami elsősorban egy lokális járványgócban végzett széleskörű tesztelési kampánynak tudható be.
Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő reggel megjelent hivatalos kimutatás szerint előző napon 305 új Covid-19 megbetegedést regisztráltak. Szombaton ez a szám 260, pénteken pedig 168 volt. Legutóbb április elején volt ilyen magas a napi megbetegedések száma. Április közepétől a múlt hét közepéig a napi átlag ötven és száz eset között mozgott.
Csehországban március elsején mutatták ki az első fertőzést. Azóta az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 11 600-at, és több mint 70 százalékuk már meggyógyult. Jelenleg mintegy 3550 aktív esetet tartanak nyilván, kórházban 117 személyt kezelnek. A halálos áldozatok száma 348, az utóbbi időben alig növekszik.
„Aránylag széleskörű tesztelést végzünk a leginkább érintett Karvinán, ezért a fertőzéses esetek száma még nőhet” – mondta a közszolgálati televízióban a tárcavezető. A miniszter szerint a hét végi megbetegedések több mint felét a karvinái bányák alkalmazottai és családtagjaik körében mutatták ki. A sajtó szerint Karvinában több mint 3000 tesztet végeztek az utóbbi napokban.
Szerdától egyebek között már nem lesz kötelező az arcmaszkok viselete a tömegközlekedési eszközökben és a zárt termekben sem. Engedélyezve lesznek a Csehországban rendkívül népszerű gyermektáborok is, de szigorú higiéniai intézkedések betartása mellett.(MTI)