Több mint hatvan alvó embert temetett maga alá egy leomló hegyoldal

Több mint hatvan alvó embert temetett maga alá egy leomló hegyoldal szerda reggel az északnyugat-kínai Senhszi tartományban az újabb adatok szerint – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a helyi kormányzatra hivatkozva.

Sanjang településen az elmúlt éjszaka a Vucsou bányavállalat munkásszállásaként szolgáló tizenöt építményre és három házra több mint egymillió köbméternyi földtömeg és szikla omlott. Az első hírek még körülbelül negyven érintettről szóltak.
A központi televízió korábbi jelentése szerint tíz embernek sikerült időben elmenekülnie, négyet sérülten találtak meg. Utóbbiakat kórházba vitték, állapotuk stabil. A helyszíni tudósítások megállapították, hogy a mentést nagyban nehezítik a terepviszonyok és a folyamatos eső.
A rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszervezetek folytatják a túlélők utáni kutatást, az esőzések miatt meglazult földtömeg kotrását. A környékbeli lakosokat kitelepítették. A történtekkel kapcsolatban az államelnök és a kormányfő is nyilatkozatban utasította a helyi hatóságokat az életmentésre.
Mindeközben Kína keleti részében eddig legkevesebb 26 halálos áldozata van az elmúlt napokban pusztító Soudelor tájfun okozta áradásoknak, földcsuszamlásoknak, épületomlásoknak. Hét embert még nem találnak.
A délkeleti Fucsien tartományban ez volt az elmúlt évtized legnagyobb kárt okozó trópusi ciklonja. A régióban több mint félmillió embert kellett lakóhelyéről elköltöztetni, csaknem hétezer ház dőlt romba, 112 ezer hektáron érte kár a mezőgazdasági növényeket. Az anyagi veszteséget 9,7 milliárd jüanra (425 milliárd forint) becsülték.
A Zsenmin Zsipao című lap külön is beszámolt róla, hogy egy váratlan földcsuszamlás összeroncsolta két kárfelmérést végző helyi tisztségviselő autóját Anhuj tartományban, mindketten a helyszínen meghaltak.(MTI)

Scroll To Top