Több kínai csoport lemondta szállásfoglalását a koronavírus miatt

Több kínai csoport lemondta szállásfoglalását a koronavírus miatt – mondta az M1 aktuális csatornának csütörtökön Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A Híradóban elhangzott: hétfő óta sok a szállodai lemondás, mivel a kínai turistacsoportok lemondták útjaikat.
Flesch Tamás ugyanakkor hozzátette: nem csak kínaiak mondták le a szobákat; jó páran megijedhettek a vírustól a világban. Hozzátette: remélik, hogy ez a tendencia a következő hetekben nem fog folytatódni.
Dobos Tamás, a Hotel Parlament szállodaigazgató-helyettese az M1-nek elmondta: a szállodában gyakrabban fertőtlenítenek. A kollégák többször mosnak kezet, a recepciós pultban is elhelyeztek kézfertőtlenítőt és maszkokat is beszereztek – közölte.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a leghatékonyabb módja a koronavírus elleni védekezésnek a gyakori kézmosás. Bense Tamás háziorvos az M1-nek azt mondta, lehetőleg langyos, folyóvízzel és folyékony szappannal kell kezet mosni.
Ajánlott az alkoholos zsebben hordható fertőtlenítő is, amit útközben is lehet használni – tette hozzá.
A Híradóban az is elhangzott, hogy a repülőtéren is sűrűbben fertőtlenítenek, és aki kért védőmaszkot, kapott a munkához.
Az M1-en megismételték, Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg.(MTI)

Scroll To Top