Tíz százalékkal több e-matricát vettek idén nyáron, mint tavaly

Tíz százalékkal nőtt az e-matrica eladás a nyári időszakban a tavalyihoz képest – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.

Bartal Tamás azt mondta, idén a heti autópálya matrica vásárlása öt százalékkal visszaesett, de a többi nőtt, az éves például 16 százalékkal.
Ez a magyar gazdaság növekedésének is köszönhető, az embereknek ugyanis több megtakarításuk van – vélekedett.

Kitért arra is, minden évben egyre többen vásárolnak online e-matricát és fizetnek e-útdíjat, de a vásárlók 70 százaléka még mindig inkább „papíralapút” vesz.
Sokakat az rettent el az online vásárlástól, hogy nem kapnak róla bizonylatot, de a NÚSZ felületein történő vásárlás biztonságos, bármikor visszakövethető – hangsúlyozta.(MTI)

Scroll To Top