Szíriai polgárháború – Négyszáz ukrán maradt még az arab országban

Négyszáz ukrán állampolgár tartózkodik még mindig Szíriában – hozta nyilvánosságra kedden Leonyid Kozsara ukrán külügyminiszter egy televíziós interjúban.

Az ukrán diplomácia vezetője kijelentette, hogy folyamatosan zajlik az ukrán állampolgárok evakuálása. „A válság kezdete óta 700 ukránt evakuáltak Szíriából, 400-an azonban különböző okok miatt még mindig ott maradtak, annak ellenére, hogy tudnak az ország elhagyásához biztosított segítségről” – mondta a miniszter.
A múlt héten a külügyminisztérium az arab ország „körül kialakult feszült helyzetre” hivatkozva nyomatékosan kérte az ukrán állampolgárokat, hogy ne utazzanak Szíriába, az ott tartózkodók pedig arra biztatta, hogy mihamarabb hagyják el az arab országot. Viktor Janukovics ukrán elnök pedig egy tévéinterjúban leszögezte, hogy országa ellenzi a katonai beavatkozást Szíriában.(MTI)

Scroll To Top