Szíria elkerülheti a katonai beavatkozást, ha rövid időn belül átadja teljes vegyifegyver-készletét – mondta hétfőn Londonban az amerikai külügyminiszter.
John Kerry, aki William Hague brit külügyminiszterrel tárgyalt, a megbeszélések utáni közös sajtótájékoztatón – arra az újságírói kérdésre, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök tehet-e még bármit a katonai csapás megelőzésére – kijelentette: ehhez az szükséges, hogy a szíriai kormány vegyifegyver-arzenáljának „minden egyes darabját” beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek „a következő egy hétben”, lehetővé téve a teljes leltárt.
Kerry hozzátette ugyanakkor: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi.(MTI)