Vegyi fegyverek használatára utaló nyomokat találtak brit kormányzati szakértők egy talajmintában, amelyet egy titkos brit művelet keretében Szíriából csempésztek ki, bár az egyelőre nem egyértelmű, hogy a szíriai konfliktusban szembenálló felek közül melyik használta e fegyvereket – írta a szombati The Times.
A tekintélyes konzervatív brit napilapnak név nélkül nyilatkozó katonai források beszámolója szerint a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézetének szakértői „egyértelmű bizonyítékokat” találtak a talajmintában „valamilyen fajtájú vegyi fegyver” szíriai bevetésére.
A talajminta a lap értesülése szerint Damaszkusz közeléből származik, egy olyan térségből, ahol heves összecsapások zajlottak a kormányerők és a felkelők között.
A védelmi minisztérium laboratóriumának szakértők „kétséget kizáróan” megállapították, hogy a talajmintában vegyi fegyverekből eredő vegyszernyomok vannak, és bizonyos, hogy nem olyan anyagok, amilyeneket például zavargások esetén szokás bevetni tömegoszlatásra – írta a The Times.
A lap szerint ugyanakkor a vizsgálatokból az nem derül ki, hogy a vegyi fegyvereket, amelyekből a brit védelmi minisztérium által kimutatott anyagmaradványok származnak, a kormányerők vagy a lázadók vetették-e be. „Nem lehet egyértelműen ujjal mutatni az Aszad-rezsimre” a vizsgálati eredmények alapján – fogalmazott a The Times egyik bennfentes forrása.
A lap értesülései szerint a talajminta kicsempészését célzó titkos brit művelet célja annak kiderítése volt, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya nem használ-e vegyi fegyvereket a felkelők elleni hadműveletekben.
A The Times felidézi, hogy Barack Obama amerikai elnök nemrégiben „következményekkel” fenyegette meg Aszadot arra az esetre, ha a szíriai rezsim elkövetné azt a „tragikus hibát”, hogy vegyi fegyvereket vet be a lázadók ellen. A brit lap szerint Obama ezzel – jóllehet kimondatlanul – „bizonyos formájú katonai beavatkozás” lehetőségére tett utalást. (MTI)