Századvég: elsöprő konszenzus a minimálbér emelése mellett

forint

A lakosság döntő többsége támogatja a kormány minimálbér-emelési terveit – derült ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A kutatóintézet MTI-hez hétfőn eljuttatott reprezentatív felmérése a nemzetgazdasági miniszter javaslatának társadalmi megítélését vizsgálta a felnőtt korú magyar lakosság körében.
Emlékeztetnek: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentése alapján a kormány 15 százalékos minimálbér-emelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést javasol jövőre, továbbá 25 százalékkal nőhet a garantált bérminimum is. Az alapvetően kedvező szakmai fogadtatás mellett a politikai és a gazdasági szereplők eltérően reagáltak a nemzetgazdasági miniszter bejelentésére.
A kutatóintézet egy korábbi, vállalatok körében készült kutatása arra is rávilágított, hogy a magyar vállalatok jelentős többsége szintén egyetértene a minimálbér emelésének koncepciójával.
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása eredményei alapján elsöprő a minimálbér-emelés támogatottsága: a válaszadók 93 százaléka reagált úgy, hogy egyetért a javaslattal. Kiderült az is, hogy a terv megítélése lényegében független a politikai preferenciáktól; a kormány javaslata egyaránt népszerű a politikai önbesorolás szerinti bal- és jobboldali, valamint középen álló választópolgárok között.
Amellett, hogy kifejezetten magas a minimálbér-emelés lakossági támogatottsága, a Századvég októberben, a hazai vállalatok körében készített kutatásából az is kiderült: a vállalati szféra is üdvözölné a minimálbér emelését. A megkérdezett cégek több mint kétharmada, 69 százaléka értene egyet egy ilyen lépéssel. A kutatás rámutatott arra is, hogy bár minden cégtípus esetén a többség támogató, mégis leginkább a szolgáltató és a kereskedelmi cégek, valamint a legkisebb és a legnagyobb vállalatok körében népszerű a minimálbér emelésének koncepciója.(MTI)

Scroll To Top