A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,43 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 18 561,29 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint közepes forgalom és kis ármozgások jellemezték a hétfői kereskedést, hasonlóan az európai piacokhoz, amelyeken szintén nulla közeli index-elmozdulások voltak.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy az OTP utóbbi hetekben tapasztalt árfolyamemelkedése megtorpanni látszik, a bankpapír piacán elindult egy korrekció, bár a nap végére stabilizálódott az árfolyama. Hozzátette, hogy az OTP közel egy százalékos gyengülése és a Richter egy százalékot meghaladó áremelkedése kioltotta egymást, így a BUX záró értékében csak minimális elmozdulás látszik.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szintén az OTP visszacsúszását emelte ki, ezt leszámítva nem történt nagy változás a piacon. Véleménye szerint a hét további részében az ukrajnai hírekre figyelnek majd a befektetők, ez lehet hatással a piacokra.
Hétfőn indult a Norbi Update Lowcarb Nyrt. részvényeinek jegyzése. Schóbert Norbert cégének mintegy 35 százalékát 2,2 millió részvényt tervez eladni, a sikeres jegyzés után pedig a társaságot bevezetik a tőzsdére.
A Mol 50 forinttal, 0,41 százalékkal 12 150 forintra gyengült, 522,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,90 százalékkal 4385 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 380 forintra csökkent, forgalma 581,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 49 forinttal, 1,22 százalékkal 4069 forintra erősödött, a részvények forgalma 983,4 millió forintot ért el.
A BUMIX 1515,64 ponton zárt hétfőn, ez 0,22 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában hétfőn a takarmánykukorica ára egy határidőre kismértékben emelkedett, a búza és a napraforgó jegyzések nem változtak.
A kukorica decemberi árfolyama 100 forinttal 38 200 forintra nőtt. A többi lejárat árfolyama nem változott: a novemberi jegyzés 37 500, a jövő márciusi 40 000, a májusi 41 400 forint.
A malmi búza árfolyama decemberre 50 500, márciusra 51 500 forint változatlanul.
A takarmánybúza ára sem változott, decemberre 43 000, márciusra 43 300 forintba kerül.
Az olajnapraforgó jegyzése októberre 82 500, novemberre 84 000, decemberre 85 500, márciusra 86 200 forinton áll.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
