Kína nem akar tovább a világ gyártóbázisa lenni, elindult a tudásalapú versenyzés irányába, miközben az Amerikai Egyesült Államok is első akar lenni ezen a területen – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
A szakértőt az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúról kérdezték, annak apropóján, hogy előbbi szeptember 1-től életbe kívánja léptetni a korábbi büntetővámok által eddig nem sújtott kínai árucikkek behozatalának jelentős részére a pótvámot. Ugyan Donald Trump amerikai elnök kedden az érintett árucikkek csaknem hatvan százaléka – egyebek mellett mobiltelefonok, laptopok, egyes játékok, számítógép-kijelzők, cipők és ruhaneműk – esetében december 15-re halasztotta a legújabb pótvámok életbe léptetését, de a büntetővámok december közepétől így is az Egyesült Államokba irányuló kínai export jelentős részét érinteni fogják.
Kína mezőgazdasági exportja az Egyesült Államok felé nem túl nagy, ez nem rázza meg a kínai gazdaságot, a ruházati termékekre kivetett büntetővám viszont problémát jelenthet a kínai gazdaságnak – jegyezte meg.
A szakértő felidézte: az Egyesült Államokban jövőre elnökválasztást tartanak, a jelenlegi elnök, Donald Trump pedig a kampányában azt ígérte, megőrzi az Egyesült Államok elsőségét, Kínával szemben is. De – jegyezte meg a szakértő – a háttérben egy gazdasági-hatalmi harc is áll: Kína nem akar tovább a világ gyártóbázisa lenni, elindult a tudásalapú versenyzés irányába, miközben az Egyesült Államok is első akar lenni ezen a területen.
Csath Magdolna felvetette: a kereskedelmi háborúban két világlátás is ütközik; az amerikai szemlélet rövid távon minél nagyobb eredményt szeretne elérni, Kína viszont hosszútávon gondolkodik.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
