Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Portugália már most sem befektetésre ajánlott államadós-osztályzatának kilátását pénteken a Standard & Poor’s, az ibériai országban kialakult politikai válsággal indokolva a lépést.
Ezzel egy időben egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings Egyiptom eddig is mélyen spekulatív államadós-osztályzatát rontotta még tovább, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a legutóbbi belpolitikai fejlemények nyomán megvan a kockázata a politikai stabilitás jelentős romlásának.
A Standard & Poor’s péntek esti londoni bejelentése szerint a negatív kilátás a hosszú lejáratú portugál külső és hazai szuverén adósság „BB/B” kockázati besorolására vonatkozik; ezeket az osztályzatokat a cég egyidejűleg megerősítette.
Az S&P közölte, hogy a negatív kilátás egyharmadosnál nagyobb eséllyel jelzi Portugália tizenkét hónapon belüli leminősítésének lehetőségét.
Az indoklás szerint az e héten bejelentett miniszteri lemondások miatt elakadhat a küszöbönálló portugál kötvénykibocsátás, és veszélybe kerülhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojka pénzügyi segélyprogramjának 2014-re tervezett befejezése is. Kiemelték, hogy a Portugáliában kialakult politikai instabilitás jórészt a gazdasági teljesítmény zsugorodásából, az emelkedő munkanélküliségből és a segélyprogram feltételeinek teljesítéséhez szükséges újabb költségvetési intézkedések kényszeréből eredő feszültségek következménye.
A cég előrejelzése szerint a portugál bruttó hazai termék (GDP) az idén is – immár a harmadik egymás utáni évben – csökkenni fog, 2013-ra reálértéken 2,1 százalékos GDP-visszaeséssel és 5,8 százalék körüli államháztartási hiánnyal számolnak. Jövőre és 2015-ben azonban az S&P már mérsékelt ütemű gazdasági növekedést valószínűsít Portugáliában.
Mindezek alapján a hitelminősítő jelenlegi prognózisa az, hogy a GDP-arányos nettó államadósság-ráta 2014-ben 122 százalékon tetőzik, majd lassú csökkenésnek indul.
A Fitch Ratings ugyancsak péntek este Londonban bejelentette, hogy az eddigi „B”-ről egy fokozattal „B mínusz”-ra rontotta Egyiptom hosszú futamidejű külső és hazai szuverén adósságának besorolását, és az új osztályzatra is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.
A Fitch módszertanában a „B mínusz” után a „CCC” besorolási sáv következik, amely már rendkívüli kockázatokra figyelmezteti a befektetőket.
A indoklása szerint az utóbbi napok egyiptomi fejleményei nyomán fennáll a kockázata a belpolitikai stabilitás érdemi meggyengülésének, ami kockázatokat jelent a gazdasági teljesítményre és Egyiptom hitelképességére is.
A Fitch Ratings szerint erősen bizonytalan, hogy a katonai puccsból eredő kockázatok mivé fejlődnek rövid távon, és bizonytalanság övezi azt is, hogy az ország milyen úton indulhat el a békés politikai átalakulás felé.
A hitelminősítő szerint a jelenlegi politikai környezetben nehezebbé válhat az IMF-program elnyeréséhez szükséges költségvetési és szerkezeti reformok végrehajtása.
A Fitch Ratings becslése szerint a júniussal véget ért 2012-2013-as pénzügyi évben az egyiptomi államháztartási hiány elérte a GDP 13,5 százalékát – ez a legmagasabb deficit a Fitch által besorolással ellátott összes ország közül -, az államadósság-ráta pedig 85 százalékra emelkedhetett.
A cég szerint a következő pénzügyi évre nemrégiben elfogadott költségvetést, amelyben 10 százalék alatti államháztartási hiánycél szerepel, csak politikailag nehezen érvényesíthető kiadáscsökkentésekkel és adóemelésekkel lehet elérni. A Fitch Ratings ezért az új költségvetési évre is kétszámjegyű államháztartási deficitet és tovább növekvő államadósság-rátát valószínűsít Egyiptomban.(MTI)