A bolgár kormány bejelentette szerdán, hogy Lengyelországhoz csatlakozva megvétózza a Magyarország ellen a jogállamisági eljárás keretében esetleg hozandó uniós szankciókat.
„A bolgár kormány egyhangúlag úgy határozott, hogy elő kell készíteni a Magyarországot megvédő állásfoglalást” – közölte egy Szófiában kiadott nyilatkozatban Kraszimir Karakacsanov miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
Bármilyen büntető lépés Magyarország ellen „veszélyes precedenst teremtene” – tette hozzá a miniszter, aki szerint szankciók célpontjává válhat Bulgária is.
Lengyelország a Magyarországgal szembeni esetleges szankciók ellen fog szavazni az európai intézményrendszer különböző fórumain – közölte múlt szerdán a lengyel külügyminisztérium.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn bejelentette, hogy a magyar kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg az EP-nek a Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel álláspontja szerint a Lisszaboni Szerződéssel ellentétes módon a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született kétharmados többség.
(MTI)