Visszaeshet az orosz turisták létszáma idén az orosz-ukrán konfliktus és a rubelválság hatásai miatt, amelynek az ágazat 2014-es teljesítményre még nem volt számottevő hatása az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége alelnöke az MTI-nek kiemelte: a 2014-es számokban nem lesz számottevő a különbség a megelőző évhez képest, hiszen az első tíz hónapban 4 százalékkal több orosz turista érkezett Magyarországra. Az utóbbi 2-3 hónapban csökkent az Oroszországból érkezők száma, de 2014-es év így is jó év volt – mondta. Véleménye szerint inkább 2015-ben várható jelentősebb csökkenés, ha a rubel euróval szembeni árfolyamának jelentős gyengülése tovább folytatódik. Néhány hónapja 1 euró még 45-50 rubelt ért, ez most már majdnem 70 rubel.
A környező országokban, így például Csehországban a magyarnál jóval nagyobb, 30 százalékos a visszaesés, Finnországban pedig 65 százalék. Magyarország elsősorban gyógyturisztikai célországként érdekes az orosz utazóknak, ezért kevésbé érezhető a rubelválság hatása. Az adatokat az is befolyásolja, hogy a statisztikákban a szállodákban megszálló orosz beutazók számát vizsgálják, az egyszerűbb szálláshelyekre egyénileg érkezőket nem.
Kitért arra is, hogy az Oroszországból érkezők 70 százaléka szervezett utazások keretében jön Magyarországra, az utazási irodák szerint 2014-ben nem volt számottevő a visszaesés.
Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: magyarországi szállodákban 2014 első negyedévében 25 százalékkal nőtt az orosz vendégek létszáma az előző év azonos időszakához képest. Az orosz-ukrán konfliktus miatt a növekedés mértéke lassult, olyannyira, hogy augusztusra a havi adatban már csökkenést mért a statisztikai hivatal 2013-hoz képest – mutatott rá. Október végéig – amikor már 10 százalékkal kevesebb orosz turista érkezett az országba, mint egy évvel korábban – az éves növekedés 3 százalékosra olvadt.
A szállodaszövetség főtitkára szerint amennyiben ez a trend tovább folytatódik, 2014-re stagnálhat, míg idén csökkenhet az orosz látogatók száma, mivel a rubel gyengülése jelentősen visszaveti az utazási kedvet. „2014-ben az orosz beutazás stagnálásával számolhatunk, amennyiben novemberben és decemberben is folytatódott a második félévben elindult tendencia”- fogalmazott. Hozzátette: erre vonatkozóan a KSH a novemberi adatokat 2015 januárjában, a decemberi, illetve tavalyi egész éves adatokat februárban fogja megjelentetni. Ha nem rendeződik az orosz-ukrán konfliktus, akkor 2015-ben már visszaesés várható az orosz piacról – jelezte.
A Magyar Turizmus (MT) Zrt. is azt emelte ki közleményében, hogy elhanyagolható az ukrán válság hatása a turizmus 2014-es teljesítményére. A KSH adatai szerint az idei év első tíz hónapjában az Oroszországból érkező vendégek 684 ezer vendégéjszakát töltöttek el az ország kereskedelmi szálláshelyein, ami 4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte az MT Zrt.(MTI)