Reggeli elemzés: RC – Nagy meglepetés a Richter ESMYA ügyében – 2018.05.22

Nagy meglepetés a Richter ESMYA ügyében. A PRAC vizsgálat eredménye, hogy azt javasolják, csak egyszer kaphassanak készítményt a műtétre alkalmas nők, ami jelentősen visszavetheti az értékesítési volument, ráadásul kötelező vizsgálatokkal, aminek a költsége nem tudni, hogy a Richtert terheli-e.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Négy napból áll a hetünk, mármint munkanapból, a hétfői munka pünkösd szárnyán elillant. Isten, Egyház, Templom. E három szó kíséri az emberiséget az elmúlt, több mint 2000 évben. Vannak hívők, vannak fél hívők és vannak hitetlenek. Ma már a pogány szó sem hitetlent jelent, hanem valami többistenhívőt. Aki tehát nem hisz és nem is keresztelték meg, az nem pogány, inkább csak hitetlen. Ateista vagy materialista? Ilyen sincs már. A materialista (anyagelvű) alapokon is magyarázzák az Istent és istentelenül sem feltétlenül kell léteznie a materializmusnak. Kemény szavak és elméletek ezek így a munkás hét kezdetén, de tisztában kell lennünk azzal, hogy a szeretet nem csak az égből való, de az égi szeretet mindenek felett (mivel az ég van a legmagasabban). Tehát: hinni vagy nem hinni nem egyenlő a szeretet meglétével vagy hiányával, de szoktam mondani, hogy a hit előnye mindenképpen a törekvés a jóra és ha valóban törekszünk hitünk okán, hogy jók legyünk, akkor jóvá is válunk. Jónak lenni pedig egy igény, hogy a külvilág szemében érvényesüljön a rólunk alkotott pozitív kép. Ha ez az igény nem létezik, akkor törekedni sem fogunk, természetesen attól még lehetünk jók, de akkor az genetika. Kislányaimra tekintve is szokták mondani, leginkább a nagypapáik, hogy örökletes jó tulajdonságaik tőlük valók, míg a gyengébb genetikai okok valószínűleg máshonnan erednek. Valószínűleg… Tehát négy nap és itt a remélhetőleg meleg nyár eleji hétvége, kitartás munkás társaim! „A börtönlelkész kérdezi az elítélttől: – Miért csukták le? – A hitem miatt. – ??? – Azt hittem, nem derül ki amit tettem.” Semleges
300 pont ralival ismét 25000 pont fölé került a DOW 30 amerikai index, miközben a DAX is 13000 pont felett stabilizálódik. Ha maradnak ebben a magasságban az indexek az mindenképpen nagyon erősen emelkedési indikátor. ++
Kína és Trump, Trump és Kína, hihetetlen, de elcsitulni látszanak az indulatok a kereskedelmi háború körül. Nagyobb a verbális erő, mint a valódi tettek akarata… ++
1,176 az euró, tehát szakad tovább rendületlenül a dollárral szemben és bizony a feltörekvő országok devizáit is szépen öntögetik, köztük a magyar forint is egyre csúnyábbat mutat, tegnap 320 forinton is született kötés az euróval szemben.
8300 dollár a Bitcoin árfolyama, pedig néhány napja még 10000 dollár körül volt az árfolyama. Nem szép…
Magyar Értékelés
Továbbra sem fordul a magyar tőzsde, de ha van esély, akkor most lehet. Egyrészt azért, mert többször is innen sikeredett a fordulat, másrészt azért mert a nemzetközi történések is ezt támogatnák. Addig is maradnak a tények: pénteken 767 pont eséssel, ismét 37000 pont alá került a BUX index értéke (36770 pont).
Nagy meglepetés a Richter ESMYA ügyében. A PRAC vizsgálat eredménye, hogy azt javasolják, csak egyszer kaphassanak készítményt a műtétre alkalmas nők, ami jelentősen visszavetheti az értékesítési volument, ráadásul kötelező vizsgálatokkal, aminek a költsége nem tudni, hogy a Richtert terheli-e.
Ismét 10450 forintra esett az OTP, de most zárásra, tehát lényegesen csúnyább a kép. Innen illene pattannia, de nem lesz egyszerű, mert a 200 napos mozgó átlag már komoly ellenállásnak tűnik (10722 forint).
Újra ráült a MOL a 2700 forintos árfolyamra, ha letöri, akkor nézhetünk a mélységek felé.
Nagy a csend a Mészáros papírokban, se fel, se le… Semleges
 

 

Indexek
S&P 500 2 733,01 (98,45 3.74%)
Dow Jones Ind 24 715,09 (1,11 0.00%)
NASDAQ Comp 7 394,04 (39,70 0.54%)
DAX 13 077,72 (-36,89 -0.28%)
NIKKEI 23 002,37 (72,01 0.31%)

 

BÉT előző záró
BUX 0,00 (-36770.93 -100%)
OTP (-10450 -100%)
MTELEKOM (-419 -100%)
RICHTER (-5595 -100%)
MOL (-2702 -100%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top