Reggeli elemzés: RC – Hát ez óriási csalódás. 40 ezer darab OTP a nyitó kereskedésbe – 2016.05.24

Hát ez óriási csalódás. 40 ezer darab OTP a tegnapi nyitó kereskedésben 7000 forinton, miközben az előző napi alja 6700 forint alatt volt. 300 forint emelkedés után, Fitch felminősítés után, csupán 40 ezer darab a 280 millió részvényből. Siralmas…

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
A júniusi kamatemelés valószínűsége nem éri el a 40%-ot az összes ismert elemző várakozását tekintve. A Brexit valószínűsége szintén nincs 30%, amennyiben a valós folyamatokat vizsgáljuk. Tehát a júniusi „nagy” félelmek valójában egyelőre inkább ijesztő jellegűek, mint valósak. Tény, hogy együttes bekövetkeztük felérne egy kisebb „atomcsapással” a piacokra.
Tegnap sem volt meggyőző a kereskedés menete egyik kiemelt piacon sem és a lejtmenet a reggeli kereskedésben folytatódni látszik. Esik a DAX, esik a távol-keleti piacok többsége, esik az amerikai határidős index mutatók mindegyike és esik az eső, itt ahol egy félhomályos szobában gépelek. Hatalmas esőtömeg zúdult az este Nyugat-Magyarországra.
De az Apple bezzeg szépen menetel! Tegnap az árfolyama volt 97 dollár felett is. Két hete a Warren Buffet által nevesített alap bejelentése előtt (miszerint Apple részvényekből vett 10 millió darabot) 89 dollárról indult a rali. ++
48 dollárnál áll mind a két olajtípus. Érdemben semerre sem tartanak amióta megközelítették az 50 dolláros ellenállást. Kéne már egy jel, hogy merre az arra, ami igazán segíthetné az irány megtalálásában a befektetőket, a többi piacot illetően is. Semleges
Magyar Értékelés
Hát ez óriási csalódás. 40 ezer darab OTP a tegnapi nyitó kereskedésben 7000 forinton, miközben az előző napi alja 6700 forint alatt volt. 300 forint emelkedés után, Fitch felminősítés után, csupán 40 ezer darab a 280 millió részvényből. Siralmas…
Mínuszban zárt a magyar tőzsde a befektetési kategóriába emelés ellenére. Na ez, ami igazán siralmas!
Mondjunk még siralmasabbat? 317,5 forinton zárt az euróval szemben a forint, ami sok hónapos negatív csúcs!
Esetleg még siralmasabbat? 7 milliárd forint tudott lenni a tőzsde napi forgalma, egy olyan hír után, amire évek óta vártunk?
Totális érdektelenség. Halad tovább a magyar tőkepiac a „tavalyi” úton. Egy-egy reménysugár március-április környékén, azután érkezik a forgalmi leszakadás. Hej, de siralmas…

 

 

Indexek
S&P 500 2 048,04 (-4,28 -0,21%)
Dow Jones Ind 17 492,93 (-8,01 -0,05%)
NASDAQ Comp 4 765,78 (-3,78 -0,08%)
DAX 9 842,29 (-73,73 -0,74%)
NIKKEI 225 16 498,76 (-155,84 -0,94%)

 

BÉT előző záró
BUX 26 368,25
OTP 6 880
MOL 16 240
MTELEKOM 451
RICHTER 5 564

(Random Capital)

 

Scroll To Top