Reggeli elemzés: RC – Emlékszünk még arra, hogy majdnem kitört 3300 forintnál a MOL?– 2017.11.16

Emlékszünk még arra, hogy majdnem kitört 3300 forintnál a MOL? “CSAK”! a megerősítés maradt el. A fals kitörési kísérlet után már 3068 forintnál járunk, erős eséssel négy nap alatt. Illene egy korrekciónak érkeznie.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Amikor nem alszom, akkor fent vagyok. És amikor nem alszom és fent vagyok és nem dolgozom és nem a gyerekeket istápolom, akkor már általában késő este van. És a késő estében nem alvás, nem dolgozás, a gyermekek nem istápolása, a számítógéphez ültet, ahol az egyik kedvencem a youtube és annak végtelen tartalma. Merthogy a video tartalom nem csak szemét, hanem mély kultúra is, miután a youtube rendszerén keresztül gyakorlatilag minden elérhető, egyedül a szélsőségek vannak szűrve, de ez bizony nem is baj. Miközben tegnap nézegettem, előjött a zaklatás, Kerényi, Marton esete, a média visszhang, majd mindezeken keresztül a színház. Én nagyon szeretem a színházat, főleg a vidám darabokat. Gyermekkorom egyik kötelező olvasmánya a Molnár Ferenc: Pál Utcai Fiúk, nekem olyan depresszív volt a kis Nemecsekkel, hogy nem is vágytam, hogy újra olvassam, lássam, nézzem, egészen tegnapig. A youtube rejtelmeiben akadtam, egy a Vígszínház előadásában készített musical darabra, Dés László zene és Geszti Péter szöveges alkotására, Marton László rendezésében. A bemutató hangulata olyan nagyszerűre sikeredett, hogy háromszor is megnéztem, majd a főcímdalt is vagy tízszer, aztán Pattancs a legkisebb, magában bánatosan nem alvó Kislányom szólított a bébiőrzőn keresztül és mennem kellett apai kötelességem, nyugtató cumi visszaadási folyamatának elvégzése végett, hogy Patrícia mentális és testi fejlődése biztosított legyen a nyugodt alvás révén. Engedjék meg, hogy belinkeljem a bemutatót és a főcímdalt, ha esetleg nem ismerik és mindenkit bújtok, hogy menjen színházba, mert az nagyszerű dolog. https://www.youtube.com/watch?v=BWqGIR2Ao1M , https://www.youtube.com/watch?v=y8gsQpsm7es&t=364s . Mindenkinek nagyon jó reggelt és sok színházi élményt kívánok! “Két férfi beszélget a színházban. Az előttük lévő szék üres. Mondja az egyik:- Te, ez a jegy olyan drága volt! Nézd meg, valaki van olyan bunkó, hogy el se jön! Azután megszólal az üres szék mellett ülő férfi: – Ez a hely a feleségemé lett volna, csak sajnos meghalt. A két férfi bocsánatot kér és megkérdezi az egyik: – De hát csak lett volna egy rokon, aki eljön, nem? – Sajnos nem. – mondta a férj. – Mind a temetésen vannak…” Semleges
Nem volt szép a tegnap sem! Esés, esés hátán. Folytatódott a lejtmenet a világ meghatározó piacain, ráadásul nem is apró méretben. Ennek “köszönhetően” a DAX index mélyen benézett a 13000 pont alá és a DOW 30 amerikai index is megközelítette a 23200 pont körüli értéket.
Azután jött a mai reggel és mintha nem is lenne esés, éppen komoly emelkedésbe kapcsoltak a határidős indexek, a DAX index határidős jegyzése is szépen 13000 pont felé erősödött. ++
UBS: az adó csökkentés még közel sincs beárazva a piacon. Annak elfogadása további komoly emelkedést generálhat! ++
Alkotmányossági vizsgálatot akarnak és elmozdítani Trump amerikai elnököt. Mélyen az elnöki ciklusban járunk és az amerikaiak jelentős része még mindig nem tudott “megbarátkozni” a Trump adminisztrációval.
Magyar Értékelés
Hát ez így már tényleg nagyon nem szép… 38615 pontra estünk, így nem csak a 40000 ponttól, hanem a 39000 ponttól is búcsúztunk egyelőre. Tegnap 525 pontot szakadt a Budapesti Értéktőzsde indexe.
10000 forint alá zárt az OTP részvény és ha ma marad alatta (megerősítés), akkor indulhat a további gyengülési hullám a 9600 forint irányában. Felfelé még nem ellenállás a 10000 forint, inkább a 10200 forint lehet a könnyen elérhető erősebb ellenállás.
Emlékszünk még arra, hogy majdnem kitört 3300 forintnál a MOL? “CSAK”! a megerősítés maradt el. A fals kitörési kísérlet után már 3068 forintnál járunk, erős eséssel négy nap alatt. Illene egy korrekciónak érkeznie.
Egyedül a defenzív Richter mutat erőt, a komolyabb piaci esések elején jellemző a gyógyszergyártókba menekülés. +
A Budapesti Értéktőzsde piaca túladottá vált/válik, ami hozhat némi korrekciót az emelkedés irányában. +
 

 

Indexek
S&P 500 2 564,62 (-14,25 -0,55%)
Dow Jones Ind 23 271,28 (-138,19 -0,59%)
NASDAQ Comp 6 706,21 (-31,66 -0,47%)
DAX 12 976,37 (-57,11 -0,44%)
NIKKEI 225 22 028,32 (-351,69 -1,57%)

 

BÉT előző záró
BUX 38 615,11 (-525.33 -1.34%)
OTP 9 950 (-150 -1.49%)
MTELEKOM 470 (-3 -0.63%)
RICHTER 6 932 (+22 +0.32%)
MOL 3 068 (-84 -2.66%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top