Reggeli elemzés: RC – Elindult a MOL részvényben egy gyenge eső trend – 2017.01.20

Elindult a MOL részvényben egy gyenge eső trend, köszönhető ez a jövőhéten átváltoztatható CEZ kötvénynek, amit 19000 forintért/MOL részvény hívhatnak le a kötvénytulajdonosok. Amint említettük, ez 7 millió darab részvény lehet, de erre márt hetek óta készül természetesen a piac.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
„Vannak, kiken nem fog a nyílvessző, bőrük sérül, de testük halhatatlan, vannak, akik lelke, védelmező léte, mind fölé sorolja, s őket ott is tartja.” Szent Sebestyénre emlékezhetünk a mai emléknapon. A római hadsereg katonája, hű keresztény lelkű ember, aki életét és tetteit a hitnek rendelte alá. Hite miatt, a keresztények üldözésekor, kikötöztek és nyílvesszőkkel lőttek halálra, de ő a vesszők által nem halt meg, felépült és újból a hitet hirdette, majd másodszor is kivégezték, ezúttal „sikeresen”. Legendája nyomán alapvetően segítőszent ő, aki járványok, például pestis idején adhatott szentségben oltalmat. (És persze csak azért, hogy ne legyen oly borús e reggel kezdete, nyilván ezt Szent Sebestyén sem szeretné, egy vicc, amit kérünk viccként a helyén is kezelni: – Melyik az a szent, akit az anyósával együtt ábrázolnak?- ???- Sárkányölő Szent György!…) Semleges
Tovább lefelé. Lassú, de néha kicsit felpörgő eséssel, a bankszektor által vezetve, Amerikában szépen távolodunk a csúcsoktól, de még mindig nem annyira, hogy egy erős nap ne tudná megfordítani az ernyedő emelkedés képét. –
Bizony az olaj sem remekel, inkább megint az 50 dollár felé vette az irányt és nem a 60 dollár felé araszol. –
Soha nem volt még ennyi félelem egy amerikai elnök beiktatásával kapcsolatban (inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem tudunk róla, hogy lett volna ilyen), valahogy erősen tart a Trump elnökségtől gyakorlatilag az egész világ. Vajon miért? –
Nem írtunk eddig róla, de azért egy mondatot érdemel, a török líra. Árfolyama jelentőset gyengült és küszöbén lehet a nagyobb félelmek eljövetelének, amennyiben tovább gyengülne. —
Magyar Értékelés
Tegnap is le. Na jó, még mindig nem vagyunk nagyon eltávolodva a 33000 ponttól, de meg van az esélye annak, hogy elinduljunk a 32000 ponthoz, ami az első gyenge támasz lehetne, a gigantikus 30000 pontos nagy támasz előtt. Kicsit rondul tehát a magyar tőzsde képe, de még mindig csak kicsit. –
Elindult a MOL részvényben egy gyenge eső trend, köszönhető ez a jövőhéten átváltoztatható CEZ kötvénynek, amit 19000 forintért/MOL részvény hívhatnak le a kötvénytulajdonosok. Amint említettük, ez 7 millió darab részvény lehet, de erre márt hetek óta készül természetesen a piac. —
Az OTP nem képes megadni magát, gyakorlatilag alig van eladói oldala a bankpapírnak. Megint csak egyelőre, azért csak van valahol az a 280 millió darab részvény. +
A Richter megint képtelen reagálni a pozitív hírre, úgy néz ki, mint ami akár rosszat is jelenthet két hét múlva, persze ezt nem szeretnénk elfogadni, mi szeretnénk hinni az erős Richter jelentésben. Ám a jelenlegi kép, az akkor is ám-ám, no lám, de gyenge. –
Végül a Telekom: megint a semmi az úr, berendezkedve az 505 forint körüli értékre. –

 

 

Indexek
S&P 500 2 263,69 (-8,20 -0,36%)
Dow Jones Ind 19 732,40 (-72,32 -0,37%)
NASDAQ Comp 5 540,08 (-15,57 -0,28%)
DAX 11 596,89 (0,00 0,00%)
NIKKEI 225 19 137,91 (+65,66 +0,34%)

 

BÉT előző záró
BUX 32 709,08
OTP 8 799
MOL 20 775
MTELEKOM 505
RICHTER 6 251

Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

facebook

Scroll To Top