Reggeli elemzés: RC – a MOL sztori, ez a 24000 forint egy ismert és hírhedt szint – 2017.09.14

Máris fordulhatunk a MOL sztorira. Szóval! ez a 24000 forint egy ismert és hírhedt szint. Az OMW felvásárlási szándék előtt, itt kezdte vásárolni az „Orosz” a papírokat, historikusan ez egy gigantikus ellenállás zóna. 2007 júniusban járunk, 22 napot küzdött a MOL a 24000 forinttal, majd 30200 forintig repült az árfolyam (június 26.) Később 2011 -ben ismét egy fontos megálló, az akkori lokális csúcs előtt. Először márciusban küzdött a papír a 24000 forinttal, hogy tovább emelkedhessen, majd májusban tört le komolyabb küzdelem eredményeképpen, de júniusban még visszatesztelte a 24000 forintot, a 22000 forintig esése után. Szóval!, nehezen lehet bízni a rakétaszerű folytatásban, de hátha!

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Gyorsan múlik az idő, éppen csak, hogy beléptünk az őszbe, máris az első őszi hónap (szeptember) közepét tapossuk. Most kellene valami nagy dobás, egy igazi svédcsavar, amivel visszaforgatva a hónapokat, ismét nyár lehetne. Ha viszont visszatekerném az időt biztosan ilyen szuper nyaram lenne, mint idén volt? Ráadásul Pattancsnak (a négy hónaposnak) sem árt, ha lassan kinövi az első hónapjaira jellemző 2-3 éjszakai anyuci-keltést, mert kicsit aggódom, hogy a Drága Feleségem egyszer csak elfogy a teljes erejéből, hiába kelek én is szorgalmasan. Fussunk tehát tovább az ősz hűvös szelével és ha mázlim van, akkor még a gázszerelő is előbb ránk talál, mint a fagyos téli hónapok. Mivel lehetne feldobni az őszi és téli hónapokat? Akinek van ötlete, kérem ossza meg velünk. Hátha szebb is tud lenne az „őszölés” és „telelés”, mintsem azt gondoljuk. Az évszakok csak járnak körbe-körbe, körbe-körbe. „- Mibe bolondult bele az öreg indián? – ??? – El akarta dobni a régi bumerángját.” Semleges
E szép őszi reggelen két amerikai tőzsde rekordjáról tudok számot adni: az S&P 500 index és a Nasdaq index mindenkori csúcsára érkezett a tegnap esti amerikai kereskedésben (nekünk volt este, nekik nappal volt). A DOW 30 index is csupán néhány tíz pontra tartózkodik a csúcsától, ami egy 22000 pontos indexértéknél a semmivel egyenlő! +++
12500 felett álldogál a kitört, de még ki nem lőtt DAX német index, a Brent olajtípus az 55 dolláros értéket ostromolja, szóval minden a legnagyobb rendben a világban uralkodó tőkepiaci jókedvvel. ++
Ma reggel egy kicsi mínuszban indulhat a kereskedés az európai tőzsdéken, mert a kínai adatok nem elettek fényesek. A DAX index -25 pontot, a DOW index -15 pontot mutat indikációnak.
Húztak egy komolyabbat a dollárba, így az euróval szembeni jegyzése ismét távolodik az 1,2 értékű giga ellenállástól.
Magyar Értékelés
Itt az új napon belüli BUX csúcs: 38245 pont. Odaragadtunk a tetőre, várjuk a nagyobb forgalom kitörő erejét. Tökéletes piac ez, amiről ez a mondás jut az eszembe: „Ha mindenkinek lenne egy tökéletes párja, akkor nem emberek lennénk
hanem cipők !”
++
Kezdem az Appeninn részvénnyel, mert olyan szép. Tényleg szép! Tegnap két fontos szintet is „megevett” a papír, egyrészt validálta a 363 forintból való kitörését, másrészt áttörte a 400 forintos pszichikai ellenállást, harmadrészt pedig kiakadt a 418 forintos felső limiten. Első alkalommal sikerült 400 forint felett zárnia a részvénynek, az egyedüli kérdés a mindenkori csúcs sima/nem sima áttörése maradt, ami 435 forint, ez az utolsó veszélyes pont, ha ezt is átlövi a részvény, akkor szállhatunk tovább a magasba! +++
Máris fordulhatunk a MOL sztorira. Szóval! ez a 24000 forint egy ismert és hírhedt szint. Az OMW felvásárlási szándék előtt, itt kezdte vásárolni az „Orosz” a papírokat, historikusan ez egy gigantikus ellenállás zóna. 2007 júniusban járunk, 22 napot küzdött a MOL a 24000 forinttal, majd 30200 forintig repült az árfolyam (június 26.) Később 2011 -ben ismét egy fontos megálló, az akkori lokális csúcs előtt. Először márciusban küzdött a papír a 24000 forinttal, hogy tovább emelkedhessen, majd májusban tört le komolyabb küzdelem eredményeképpen, de júniusban még visszatesztelte a 24000 forintot, a 22000 forintig esése után. Szóval!, nehezen lehet bízni a rakétaszerű folytatásban, de hátha! ++
OTP, MTEL Richter részvények tegnap lassú esésbe kezdtek, reméljük nem jön folytatás.

 

 

Indexek
S&P 500 N/A (N/A N/A%)
Dow Jones Ind N/A (N/A N/A%)
NASDAQ Comp N/A (N/A N/A%)
DAX N/A (N/A N/A%)
NIKKEI 225 N/A (N/A N/A%)

 

BÉT előző záró
BUX 38 119,09 (+42.21 +0.11%)
OTP 10 375 (-15 -0.14%)
MOL 24 065 (+165 +0.69%)
MTELEKOM 476 (-2 -0.42%)
RICHTER 6 718 (-22 -0.33%)

 

 

Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top