5400 forint fölé emelkedett pénteken a Richter árfolyama, de végül 5390 forinton zárta a kereskedést. Nem született döntés az ESMYA amerikai engedélyéről (augusztus végéig várjuk a bejelentést). Bejelentésre került azonban (a zárás után), hogy az Aberdeen volt a nagy kiszálló és 5 százalék alá csökkent a részesedése (4,77 százalék), a 10 százalék közeléből. (Ezt gyanítottuk a korábbiakban.)
Reggeli elemzés
| Nemzetközi | Értékelés |
|---|---|
| Kedd reggel, ráadásul egy olyan kedd ez, amikor már tudom, hogy nincs több szabadság erre az évre, legalábbis nyaralós, elutazós nincs. A mai nap az év 233. napja és még 132 nap van hátra az évből. Ha pedig idáig eljutottunk, akkor veszünk egy nagy levegőt és vár még ránk egy aktív felpörgés az év hátralévő 132 napjára, ennek a felpörgésnek az egyik meghatározó eleme egy Konferencia lesz. Szakítva azonban az eddigi hagyományokkal, a Konferenciára kizárólag a Randomhoz köthető ember-sors Társainkat invitáljuk, tehát az Ügyfeleinket vagy/és például a hírlevél olvasókat. Miről fog szólni a Konferencia? Alapvetően a Random elmúlt tíz évének fejleményeiről és a tervezett jövőről, meg persze arról is, hogy idén vagyunk 10 évesek, kellene valami kis ünnepi megemlékezés is. A Konferencia időpontja pedig október környékén várható, de ez még azért változhat. Jó reggelt kívánok! A magyar emberek többségének általában augusztus 20. napjával befejeződik a nyaralási szezon, de biztasson mindenkit, hogy ezen a héten csak négy munkásnapot jegyzünk majd! „Egy ügyvéd meghal, és Szent Péter elé kerül. Kérdezi tőle: – Miért kellett ilyen fiatalon meghalnom? – Fiatalon? – csodálkozik Szent Péter – Hiszen az ügyfeleidnek felszámolt munkaórák szerint már legalább 168 éves vagy!” | Semleges |
| Megint szólt Trump a „szokásos” módján: egy hétfői interjúban kritizálta a FED kamatemelési politikáját. Ugye tudjuk, hogy nem túl elegáns elnökként beleszólni az amerikai nemzeti bank munkájába? | — |
| Hétfőn tovább emelkedtek az amerikai piacok, most már tényleg nagyon közel kerültünk a DOW 30 indexben is a mindenkori tető értékhez. Mintha semmi aggasztó nem történt volna az elmúlt hónapokban. | ++ |
| Crispin Odey szerint a TESLA úgy viselkedik, mint „aki” az életének utolsó fázisába került. Hétfőn ráadásul a JPM befektetési bank is rontotta az ajánlását, az eddigi 300 dollár feletti részvényenkénti árról 195 dollárra rontotta a TESLA papírjainak célárfolyamát és nehezen kivitelezhetőnek tartja a tőzsdei kivezetést. | — |
| A hét elején újra 6 fölé került a líra a dollárral szemben és befektetési bankárok figyelmeztetnek, hogy 7,1 érték felett elszabadulhat a pokol a török bankoknál. | — |
| Magyar | Értékelés |
|---|---|
| Tegnap zárva tartott a magyar tőzsde, alapvetően semmiről nem maradtunk le. Pénteken minimális csökkenéssel (-36 pont) zártunk (36436 pont). | Semleges |
| 5400 forint fölé emelkedett pénteken a Richter árfolyama, de végül 5390 forinton zárta a kereskedést. Nem született döntés az ESMYA amerikai engedélyéről (augusztus végéig várjuk a bejelentést). Bejelentésre került azonban (a zárás után), hogy az Aberdeen volt a nagy kiszálló és 5 százalék alá csökkent a részesedése (4,77 százalék), a 10 százalék közeléből. (Ezt gyanítottuk a korábbiakban.) | – |
| 2740 forintos zárás a MOL részvény esetében, kiábrándító esés, egyelőre tudjuk be az alacsony forgalomnak. Nem látjuk indokát a MOL gyengülésének… | — |
| Estek ismét a Mészáros papírok és az MTEL is a 400 forintot ostromolja (ennyit számít, hogy nem beszélnek az osztalék emeléséről!). | – |
| Nem minősített fel minket az SP, de várjuk a Fitch felminősítését jövő hét végén. | – |
| Indexek | |
|---|---|
| S&P 500 | 2 857,05 (6,92 0.24%) |
| Dow Jones Ind | 25 758,69 (89,37 0.35%) |
| NASDAQ Comp | 7 821,01 (4,68 0.06%) |
| DAX | 12 331,30 (120,75 0.99%) |
| NIKKEI | N/A |
| BÉT előző záró | |
|---|---|
| BUX | 0,00 (-36436.96 -100%) |
| OTP | 0 (-10330 -100%) |
| MTELEKOM | 0 (-401 -100%) |
| RICHTER | 0 (-5390 -100%) |
| MOL | 0 (-2740 -100%) |
Kapcsolat:
Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
