Reggeli elemzés: RC – 2015.07.14

Tegnap hosszas egyeztetés után sikerült a görögöknek megállapodniuk a nemzetközi hitelezőkkel. A görögök kemény feltételeket fogadtak el és azokat még a parlamenten is keresztül kell vinni, tehát közel sem lefutott a kérdés. Azonban az látszik, hogy egyik fél sem kívánja a Grexitet.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
A kínai tőzsdét a kivárás jellemezte a holnapi GDP adat miatt. Amennyiben 7% alatt lesz a növekedés, úgy a piac további élénkítést vár a kormánytól. Egyelőre a pánik hangulat megült, de vélhetően egy a vártnál rosszabb hír újabb eladási hullámot indíthatna meg.
A pozitív görög hírekre 1-2%-os pluszban zártak a főbb részvényindexek. Az amerikai hozamok folytatják enyhe emelkedésüket, míg a német hozamok kisebb korrekciót mutatnak. A reggeli órákban érdemi mozgást nem mutatnak a határidős indexek. ++
Irán és a hatok közötti nukleáris megegyezés a végső stádiumba ért, amivel az iráni szankciók – olaj export korlátozás – eltörlésre kerülnének. A hírre az olaj folytatja esését. Technikailag 54 dollárig eshet vissza a fekete arany árfolyama. +
Tegnap hosszas egyeztetés után sikerült a görögöknek megállapodniuk a nemzetközi hitelezőkkel. A görögök kemény feltételeket fogadtak el és azokat még a parlamenten is keresztül kell vinni, tehát közel sem lefutott a kérdés. Azonban az látszik, hogy egyik fél sem kívánja a Grexitet. +++
10:30 UK: Fogyasztói árindex
11:00 EU: Ipari termelés
11:00 GE,EU: ZEW Index
14:30 USA: Kiskereskedelmi forgalom
Semleges
Magyar Értékelés
Kisebb emelkedéssel, de a rés betöltetlensége miatt limitált potenciával forogtak az OTP papírjai – rés 5600. A MOL továbbra is szűkül, így nemsokára egy komolyabb mozgás várható. Az MTelekom folytatja lassú lecsorgását, aminek 380-nál lehet először vége. +
A görög megállapodásra komoly erősödést mutattak a fejlődő piaci devizák, köztük a forint is, amivel egészen 310 Ft-ig esett az EURHUF. A forint ereje első körben 309 Ft-ig tarthat, melynek letörése hozhatna komolyabb forint erősödést. +
Csupán szerény, 0,2%-os emelkedéssel zárta a tegnapi napot a hazai parkett, annak ellenére, hogy a nemzetközi hangulat igen pozitív volt. A határidős index emelkedéséhez továbbra is a rés betöltése szükséges 21900-nál. +

 

Indexek
S&P 500 2 099,60
(+22,98 +1,11%)
Dow Jones Industrial Average 17 977,68
(+217,27 +1,22%)
NASDAQ Composite 5 071,51
(+73,82 +1,48%)
DAX 11 484,38
(+168,75 +1,49%)
NIKKEI 225 20 385,33
(+295,56 +1,47%)
BÉT előző záró
BUX 22 098,77
OTP 5 780
MOL 14 385
MTELEKOM 393
RICHTER 4 250

(Random Capital)

Scroll To Top