Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása idején, kedden és szerdán forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani – közölte Terrorelhárítási Központ (TEK) hétfőn az MTI-vel. A forgalomkorlátozások részleteit a rendőrség hétfőn este tette közzé a honlapján.
Közleményében a TEK azt írta, hogy a belügyminiszter döntése alapján látják el a kiemelten védett személyek védelmét.
Felhívták a közlekedők figyelmét arra, hogy a kiemelten védett személyek budapesti tartózkodása idején a küldöttség mozgásával párhuzamosan több útvonalon időszakos terelés, forgalomkorlátozás, illetve lezárás lesz.
Hozzátették: a forgalomkorlátozásokat a hatóságok csak a külföldi delegáció biztonságos mozgásához feltétlenül szükséges ideig tartják fenn.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint szerdán 12 óra 30 perctől 19 óra 30 percig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Hunyadi János út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.
Az érintett útszakaszok részletes listája térképpel együtt megtalálható a http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapesten-157 oldalon.
(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
