Pozsony az ötödik leggazdagabb régió az EU-ban

Pozsony az Európai Unió ötödik leggazdagabb régiója, azaz a szlovák fővárosban az ötödik legmagasabb az egy főre jutó GDP az Európai Unió (EU) összes régiója közül – közölte a Sita szlovák hírügynökség az Eurostat csütörtökön nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva.

Az Eurostat adatai szerint Pozsonyban 2011-ben az egy főre jutó GDP összege az EU átlagának 186 százalékát tette ki, s ebből a szempontból a szlovák főváros az unió ötödik leggazdagabb régiójának számít.
A lista első helyén London végzett, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag 321 százalékán volt. A második helyen Luxemburg szerepel 266 százalékkal, majd Brüsszel (222 százalék) és Hamburg (202 százalék) következik. A kimutatásban Pozsony megelőzte a holtversenyben hatodik helyen végző francia Ile de France régiót és a holland Groningent (ezekben az egy főre jutó GDP az uniós átlag 182 százaléka volt) valamint Stockholmot (173 százalék) és Prágát (171 százalék) is.
Az unió legszegényebb régiói a kimutatás szerint a bulgáriai Severozapaden illetve a romániai Nord-Est, amelyekben a vizsgált időszakban az egy főre jutó GDP csupán az uniós átlag 29 százalékát tette ki.
A szlovák GDP megoszlásának aránytalanságát jól érzékelteti, hogy Pozsony kivételével az összes szlovákiai régióban az egy főre jutó GDP mélyen a fővárosi szint és az unióban kimutatott átlag 75 százaléka alatt maradt, a kelet-szlovákiai régióban pedig csak az uniós átlag 51 százalékát érte el. Szlovákiában a gazdasági fejlettség regionális aránytalanságait mutatja az is, hogy nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg az országban beszedett adóbevételek. A szlovák pénzügyi felügyelet korábban közzétett statisztikái szerint 2012-ben az ország adóbevételeinek háromnegyedét Pozsonyban szedték be, holott a fővárosban az ország csaknem öt és fél millió lakosának csupán mintegy egy tizenkettede él.(MTI)

Scroll To Top