Pénztárgépek – LMP: saját hibái miatt bünteti a vállalkozókat a kormány

Saját hibái miatt bünteti a kis- és középvállalkozásokat az online kasszák ügyében a kormány – mondta Csárdi Antal, az LMP fogyasztóvédelmi és vállalkozásfejlesztési szakszóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

A szóvivő elmondta: mintegy másfél éve zajlik az online pénztárgépek cseréje az országban, és április 30-a volt az az utolsó határidő, amikor a vállalkozások igénybe vehették az állam által ígért 50 ezer forintos támogatást.
Mint mondta, a támogatásról legalább 20-25 ezer vállalkozás csúszott le, és került abba a helyzetbe, hogy bár minden szabályt betartottak, önhibájukon kívül mégsem tudták beüzemelni a megadott határidőre a pénztárgépeiket.
Az LMP szerint szomorú, hogy a kormány úgy határozta meg a határidőket, hogy semmilyen előzetes vizsgálatot nem végzett, nem nézte meg például, hogy a gyártó kapacitása megfelelő-e, képes-e időre beüzemelni a gépeket.
„Most láthatjuk, hogy ez a határidő rövid volt és azok a vállalkozások jártak rosszul, amelyek jellemzően (…) minden szabályt betartottak” – fűzte hozzá.
Az LMP azt szeretné, hogy a jogkövető magatartást tanúsító vállalkozásoknál a kormány a határidőt törölje el és fizesse ki az állami támogatást – mondta a szóvivő.(MTI)

Scroll To Top