Pelczné az Európai Központi Bank tevékenységét méltatta

Az Európai Központi Bank (EKB) tavalyi értékpapírpiaci programját, valamint a frankfurti uniós jegybank hosszú távú refinanszírozási (LTRO) és nyíltpiaci műveleteit (OMT) méltatta csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz EP-képviselője, aki az EKB tavalyi tevékenységéről szóló jelentés témafelelőse volt az Európai Néppárt részéről.

Előbbit az államadósság kezelésének megkönnyítése miatt emelte ki a fideszes politikus, míg utóbbiak nélkül szerinte sokkal nagyobb árfolyammozgások lettek volna Európában.
Ugyanakkor Pelczné felhívta az EKB figyelmét, hogy amint csökken a feszültség a bankszektorban, valamint ha az inflációra vonatkozó gazdásági mutatók ezt lehetővé teszik, kezdje meg ezen egyszeri pénzpiaci műveletek kivezetését.
A Fidesz EP-képviselője kifejtette: egyetért a bankunió bevezetésének fontosságával, amelynek szerinte jól kell tükröznie a nemzeti bankszektoron belüli sokszínűséget. Rámutatott azonban, hogy megfelelően el kell választani a felügyeleti feladatokat a bank monetáris tevékenységétől. Kiemelte, úgy látja, hogy a jelenlegi bankunió még nagyon törékeny, sok nyitott kérdés és akadály vár még megoldásra a hatékony működésig.
A fideszes politikus amiatt is örömét fejezte ki, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az ez évi jelentésben is ragaszkodtak annak az uniós szerződésekben is világosan rögzített ténynek a lefektetéséhez, hogy a központi bank egyetlen és fő szerepe az árfolyam, a közös valuta, az euró stabilitásának megőrzése.(MTI)

Scroll To Top