Az online- és mobilfizetési megoldást kínáló Barion a magyar mellett már a cseh, német, osztrák és szlovák partnerekkel is együttműködik, több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki Európa-szerte – közölte a Barion az MTI-vel csütörtökön. A magyar alapítású cég a közlemény szerint azt fontolgatja, hogy központját más európai országba helyezi át.
Az öt éve alapított társaság rendszerével eddig mintegy másfél millió felhasználó fizetett, akik több milliárd forintos forgalmat lebonyolítnak le havonta.
A Barion 2017 végén jelentős külföldi kockázati tőkebefektetésben részesült, amikor a cseh Home Credit Group hatmillió eurót (mintegy kétmilliárd forintot) fektetett a vállalkozásba. A tőkeinjekció lehetővé tett, hogy a cég a nemzetközi piacokon is folytassa a növekedést, és másfél év alatt megduplázta e-kereskedelmi partnerei számát – áll a közleményben.
A Barion a kezdetektől tervezi, hogy az online fizetési és vásárlói viselkedésről, szokásokról rendelkezésre álló és folyamatosan bővülő adatvagyonára alapozva online vásárlási ajánló, és programmatic hirdetési megoldást is értékesítsen, az utóbbi időszakban e szolgáltatások kifejlesztésére külön üzletágat hozott létre.
A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a Barion Payment Zrt. tavaly 160,27 millió forintos nettó árbevételt ért el az előző évi 97,52 millió forint után. Eredménye negatív volt, a 2018. évet 163,1 millió forint üzemi szintű veszteséggel zárta a 2017-es 113,85 millió veszteség után.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
