Országszerte zivatarokra, felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az egész országra szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a Dunántúlon már péntek estétől egyre nagyobb eséllyel alakulhatnak ki intenzívebb zivatarok, amelyek szombat hajnalban már a Duna-Tisza-közét, illetve a Tisza vonalát is elérhetik.
Összességében több hullámban várhatók zivatarok: napközben egyre inkább kelet felé haladnak, majd kora délutántól ismét előfordulhatnak a középső és a keleti tájakon.
A késő délutáni, esti óráktól a nyugati, északnyugati térséget megint egy intenzívebb zivataros góc érheti el. A kísérőjelenségek közül elsősorban a rövid idő alatt lehulló, nagy mennyiségű csapadék jelenthet veszélyt, felhőszakadás során 25-30, lokálisan akár 40-50 milliméternyi eső is eshet. Az intenzívebb zivatarokat erős, akár viharos szél is kísérheti, továbbá nagyobb méretű jég is hullhat – írták.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet általában 13 és 19 Celsius-fok között, északkeleten néhol 10 fok körül alakul. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű.
Vasárnap jellemzően napsütéses idő várható. Estétől viszont nyugaton ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok.(MTI)

Scroll To Top