Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére rendkívüli Jónak lenni jó! adománygyűjtő műsorban szólít fel az orosz-ukrán konfliktus miatt bajbajutottak támogatására a magyar közszolgálati média – közölte az MTVA szombaton az MTI-vel.
A társaság közleményében kifejtette, a magyar államfő telefonon kérte a közmédia vezetését a nemzeti egység szempontjából kiemelt fontosságú segítségnyújtásra.
„A közmédia számára rendkívül fontos, hogy a média eszközeivel élve részt vállaljon a kárpátaljai magyarok és a menekültek támogatásában, bemutassa a magyarok szolidaritását, a jószándékú embereknek a bajbajutottak segítésére irányuló törekvéseit, a Híd Kárpátaljáért program keretében megvalósuló összehangolt segítséget” – olvasható az MTVA közleményében.
Közölték, a Duna Televízió tematikus műsorban biztat adományozásra és segítségnyújtásra a Kárpátalján élő magyarok és az orosz-ukrán konfliktus elől menekülők támogatása érdekében.
A nemzet televíziója mellett a tájékoztatásban részt vesz a közmédia valamennyi csatornája; hétfőtől naponta jelentkező műsorokban mutatják be azokat az egyéni vagy önkormányzati felajánlásokat is, amelyekkel szállást és ellátást biztosítanak az érkező családoknak – tették hozzá.(MTI)