A háborús inflációt és gazdasági válságot is kezelni képes költségvetést fogadott el a kormány 2023-ra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol a benzinárstop kapcsán arról is beszélt, hogy a rendkívüli helyzet miatt rendkívüli intézkedések kellenek.
A kormányfő kiemelte: nagy esélye van annak, hogy a háború elhúzódik, és a 2023-as év is „bizonytalan lesz és szorongásokkal teli”, a világot „gyötörni fogja a háború és annak a gazdasági következményei”. A magyarok ki fognak maradni a háborúból, de „nem húzhatjuk ki magunkat teljesen a következményei alól”, és ilyen következmény az infláció és a gazdasági válság – magyarázta.
Kijelentette: „megvédjük azt, amit a kormányalakításkor vállaltunk”, a nyugdíjakat és a teljes foglalkoztatást, továbbá a költségvetés meg fogja védeni a családtámogatási rendszert és a rezsicsökkentést is.
Közölte: „a mai napon vagy holnap” ki kell adnia egy rendeletet, amely a rezsicsökkentés részletszabályait tartalmazza. Ebben benne lesz, hogy mintegy 100 ezer kisvállalkozó benne marad a csökkentett árú energiaellátásban, vagyis a védett rezsiköltségvetésben – mondta.
Emlékeztetett: a költségvetésben két alapot hoztak létre: egy honvédelmi alapot, hogy Magyarországot meg tudják védeni, és a hadsereget baj esetén akcióképessé tegyék, és egy rezsivédelmi alapot, ami a családok életszínvonalának megvédését szolgálja.
Kitért arra is: gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterek véleménye szerint 5-6 százalékkal csökkentik az inflációt az árstopintézkedések, azaz ha a benzint érintő ársapka, az élelmiszerre vonatkozó árstop és a rezsicsökkentés nem lenne, akkor 10 százalék helyett 15-16 százalékon lenne Magyarországon az infláció. Jelezte: szeretné meghosszabbítani a július 1-jéig érvényben lévő árstopokat, de ebben a kérdésben körültekintően kell eljárni, az ügyben a gazdasági kérdésekkel foglalkozó miniszterek tesznek majd javaslatot a kormány számára.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett: egészen addig, amíg az Európai Unió a háborús helyzetet finanszírozza, megnyújtja, addig az infláció is növekedni fog.
„A háborús infláció letörésének a legegyszerűbb módja a béke” – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy jelenleg a magyar kormány szinte az egyetlen egész Európában, amely nem szankcióról és háborúról beszél, hanem arról, hogy békére van szükség.
Úgy vélte: az EU-nak lassan stratégiát is kell váltania ebben a kérdésben, mert ha így megy tovább és az olajembargó után bevezetik a gázembargót is, akkor az egész európai gazdaságot tönkre fogják tenni.
Szerinte nyilvánvaló, hogy vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek a háborúban, őket Soros György szimbolizálja, aki nyíltan beszél arról, hogy a háborút meg kell hosszabbítani. „Ezek háborús uszítók, akik keresni akarnak a háborún, miközben tönkremegy ebben egész Európa” – fogalmazott.
A rendkívüli helyzet miatt rendkívüli intézkedések kellenek és ezt az EU-nak is meg kell értenie – jelentette ki annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság biztosa levélben szólította fel Magyarországot: függessze fel a külföldi rendszámú autókkal szembeni diszkriminatív üzemanyagárakat.
Orbán Viktor elmondta: az uniótól azt kérik, lássa be, hogy rendkívüli helyzet van, értse meg, hogy a háborús zónához közelebb eső országokban szükség lehet rendkívüli intézkedésekre, „például nemzeti alapon különbséget tenni a rendszámok, illetve a járművek között”.
De „Brüsszel messzebb van az ukrán határtól, mint Magyarország” és az infláció leginkább a földrajzilag Ukrajnához közelebb eső európai területeken magasabb – folytatta. Itt most rendkívüli helyzet van, a rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket követel meg, és ilyenkor az általános szabályoktól is szabad, sőt, szerintem kötelező is eltérni – érvelt. Hozzátette: „nem tudnánk másképpen megvédeni a magyar emberek érdekét”.
Közölte: ha nem lenne benzinárstop, akkor 700 és 900 forint között lenne az ár és ez az emelkedés azonnal átjönne a többi termék árába is.
Azt, hogy sajtóhírek szerint a bizottság importvámot vetne ki a csővezetéken szállított orosz olajra, a kormányfő úgy kommentálta: nem hiszi, hogy az olajembargóról szóló megállapodást utólag ilyen szabályokkal át akarnák értelmezni.
Hangsúlyozta: Magyarország „keményen állta a sarat” az olajembargós vitában és végül elérte, amit akart. A baloldal ezzel szemben elfogadta volna az olajembargót, így ha a választáson más eredmény születik, akkor 700-900 forintos benzinár lenne, az olaj nem jönne Oroszországból, az ársapkákat eltörölték volna, a rezsicsökkentést pedig nem védik meg.
Az extraprofit-különadóról kiemelte: háborús helyzet van, ennek az árát pedig nem fizethetik meg a magyar családok, a nagy cégeknek kell vállalniuk a közös teherből többet, mint szoktak, de két-három év múlva, a háború hosszától függően, meg fogják látni, hogy a magyar gazdaság szerkezetében megújult gazdaságként a legversenyképesebbek közé tartozik majd Európában és az üzleti lehetőségek ismét ki fognak nyílni előttük.
A miniszterelnök őrült gondolatnak nevezte a Frans Timmermans, az európai zöldmegállapodásért felelős uniós biztos karbonadó-javaslatát, hangsúlyozva, hogy az európai gazdaság zöld átállását nem az emberekkel, hanem a nagy szennyezőkkel kell megfizettetni.(MTI)