Önkormányzat 2014 – A Jobbik vezetősége a Lurdy Rendezvényközpontban várakozik

A IX. kerületi Lurdy Rendezvényközpontban várja a választási eredményeket a Jobbik vezetősége.

Este fél 8-ig Staudt Gábor, az ellenzéki párt főpolgármester-jelöltje, valamint az országos elnökségből Novák Előd, Volner János, Szávay István és Z. Kárpát Dániel alelnökök érkeztek meg a helyszínre. Vona Gábor pártelnököt egyelőre nem lehetett látni.
A jobbikos politikusok az újságírókkal, illetve saját szakértőikkel beszélgetnek, meghívott vendégek nincsenek a rendezvényen.
Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője a részvételi adatokat értékelve azt mondta az MTI-nek: látható, hogy 2 százalék körülivel kevesebben szavaznak, mint 2010-ben. Sajnálatos tendenciának nevezte, hogy 2006 óta csökken a szavazók száma, álláspontja szerint ez azt mutatja, hogy az emberek egyre inkább elfordulnak a közélettől, s ez nem jó. A választásra jogosultak több mint fele nem hajlandó élni alkotmányos jogával, a Jobbik azon dolgozik, hogy ez változzon – tette hozzá.
A párt két termet is berendezett az újságíróknak, az egyiket a televíziós bejelentkezéseknek, a másikban pedig sajtótájékoztatót tartanak majd. Utóbbiban egy jobbikos pulpitust állítottak fel, mögötte pedig magyar, székely és történelmi zászlók állnak, illetve itt lehet követni a televíziós közvetítéseket is.
A rendezvényközpont előterében egy fehér Magyarország-térképet helyeztek ki, a tervek szerint ezen bejelölik majd azokat a településeket, amelyeket a Jobbik nyert.(MTI)

 

 

Scroll To Top