Októberben újra mérséklődött az infláció növekedése Csehországban

Októberben 2,9 százalékra csökkent a szeptemberi 3,2 százalékról az éves infláció Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.

Az infláció alakulását legnagyobb mértékben az energiaárak befolyásolták. Többet kellett fizetni az alkoholos italokért, a dohányipari cikkekért, valamint a húsért is. Ugyanakkor olcsóbbak lettek a postai és a távközlési szolgáltatások – állapították meg a statisztikusok.
“Az infláció mérséklődése főképpen a lakhatási költségek csökkenésének a következménye. Az áram árának emelkedése októberben 5 százalékra mérséklődött, míg a földgázé 4 százalékra” – mutatott rá Pavla Sedivá, a CSÚ fogyasztói árakkal foglalkozó szakcsoportjának vezetője. A lakbérek 2 százalékkal, míg a vízdíjak 1,7 százalékkal emelkedtek – jegyezte meg.

Havi szinten az októberi áramelkedés 0,2 százalékos volt. Leginkább az élelmiszertermékek és az üdítóitalok drágultak.(MTI)

Scroll To Top