Nyilatkozatháború robbant ki szerdán a brit energiaszolgáltató vállalatok, a szakmai szervezetek és az ellenzéki Munkáspárt között annak nyomán, hogy Ed Miliband, a Labour vezetője előző nap a lakosság és a családi vállalkozások rezsiköltségeinek befagyasztására tett ígéretet pártja kormányra kerülése esetére.
Miliband a legnagyobb baloldali brit parlamenti erő Brightonban tartott éves konferenciájának zárónapján az áram- és gázdíjak 20 havi befagyasztásának tervét ismertette. Kijelentette azt is, hogy a párt elképzelései alapján az áremelési moratórium időszakában a brit piacon tevékenykedő hat legnagyobb energiaszolgáltató céget feldarabolnák, és tevékenységük ellenőrzésére a jelenleginél erőteljesebb felügyeleti hatóságot hoznának létre.
A politikus szerint az energiacégek „túl hosszú ideje” számláznak az indokoltnál többet, és ezt azért tehetik, mert „a piac nem működik”.
Angela Knight, a szolgáltató cégeket képviselő Energy UK vezérigazgatója szerdai közleményében úgy fogalmazott, hogy a közműdíjak befagyasztása „a felszínen vonzónak tűnhet”, ám az intézkedés befagyasztaná az erőmű-felújításokra rendelkezésre álló forrásokat is, és így az energiaszolgáltatási kimaradások kockázatával járna. Hozzátette: az intézkedés a brit energiaiparban és az ahhoz kapcsolódó ágazatokban dolgozó 600 ezer alkalmazott megélhetését is kérdésessé tenné.
Sir Roger Carr, a Centrica – a legnagyobb brit lakossági gázszolgáltatót, a British Gast birtokló, 33 ezer embert foglalkoztató holding – elnöke egyenes utalást tett arra, hogy a cég kivonulhat a brit piacról, kijelentve: ha a folyamatosan emelkedő nagybani beszerzési árak környezetében rögzítenék a kiskereskedelmi árakat, az gazdaságilag ellehetetlenítené a Centrica további nagy-britanniai működését.
Ed Miliband szerdán a BBC-nek kijelentette: a szolgáltatók árképzési gyakorlata miatt bizalmi válság alakult ki a szektorral szemben, és ezt meg kell szüntetni. A vállalatok választhatnak, hogy „a probléma vagy a megoldás részesei akarnak-e lenni” – tette hozzá.
A Munkáspárt vezetője szerdán nyílt levelet is közzétett a nagy szolgáltatóknak címezve. Ebben kifejti: a cél a verseny és az átláthatóság meghonosítása a piacon törvényi erővel, és egy közbizalmat élvező felügyeleti szerv megteremtése. Miliband szerint az árak befagyasztására az új rendszer kiépítéséig lesz szükség.
A kiskereskedelmi energiaárak hatósági csökkentésére már korábban is voltak kezdeményezések Nagy-Britanniában. A lakossági energiaszolgáltatást felügyelő jelenlegi állami szervezet (Ofgem) 2008-ban a közműdíjak 500 millió fontos (175 milliárd forintos) mérséklésére kötelezte éves és nemzetgazdasági szinten a hat nagy szolgáltatót – a Centricát, a Scottish and Southern Energyt, az Électricité de France-t, az RWE-t, az E.ON-t és a Scottish Powert -, miután az energiahordozók nagybani beszerzési árai akkoriban meredeken csökkentek.
A brit fogyasztói érdekvédelmi szervezetek is rendre felhívják figyelmet arra, hogy egyre több kisnyugdíjas és alacsony jövedelmű család képtelen kifizetni közműszámláit.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
