Az első félév végéhez közeledve a tapasztalatok szerint főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is – figyelmeztet a Trenkwalder.
A Munka Törvénykönyve (Mt.) csupán az életkor szerint járó (a kortól függően 1-10 napnyi) pótszabadságot engedi átvinni korlátozások nélkül a következő évre, és ezt is évente külön megállapodásban kell lefektetnie a feleknek. Ezért a cégeknek már most célszerű átvilágítania, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában.
„Az év végéhez közeledve különösen azoknál a cégeknél okozhat problémát a szabadságok ’bennragadása’, amelyek időszakos csúcsszezonja éppen az év utolsó hónapjaira esik (ilyen a kereskedelmi, szállítmányozási, de a termelő cégek jelentős része is) – magyarázza Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. – Kiemelten érintettek a kisebb vállalkozások, ahol a munkavállalók kisebb létszáma miatt nehezebb is megoldani a szabadságolások miatt szükségessé váló helyettesítéseket. A munkaerőhiány súlyosbodása miatt ugyanakkor a nagyobb vállalatoknál is könnyen okozhat az év végére problémát a szabadságok kiadása miatt szükséges helyettesítések megoldása.”
A munkavállalónak szintén érdeke, hogy folyamatosan nyomon kövesse, mennyi kivehető szabadsága maradt. A szabadságkeretéből ő ugyanis mindössze 7 munkanapról rendelkezhet szabadon, a többiről a munkáltató dönti el, mikor adja ki azt. Év közben pedig a munkáltató rugalmasabban dönthet a munkavállaló egyéni igényei szerint, mint az év végi hajrában. Bármelyik fél is kezdeményezi azonban a rendelkezési körébe tartozó szabadság kivételét, szándékáról a másik felet a jogszabály szerint legalább 15 nappal korábban tájékoztatnia kell.
A munkavállalók számára fontos tény, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem vész el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg – arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.
Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.
A Magyarországon immár több mint két évtizede jelenlévő Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. a munkaerő-kölcsönzés területén az egyik piacvezető társaság: 2017-ben több mint 5 000 fő kölcsönzött munkavállalót foglalkoztatott, nettó árbevétele pedig megközelíti a 18 milliárd forintot.
A Trenkwalder több mint 20 irodából álló országos lefedettségű hálózatot működtetve komplex szolgáltatásokat nyújt munkaerő-kölcsönzés, -közvetítés, vezetőkiválasztás, bérszámfejtés-kiszervezés, diákmunka és egyéb HR szolgáltatások terén. Partnerei főként ipari gyártó/termelő vállalatok és beszállítóik, kereskedelmi és szolgáltató cégek, valamint a pénzügyi szektor, a hazai telekommunikáció és az FMCG prominens képviselői.
A Trenkwalder International AG piacvezető szerepet tölt be Ausztriában és vezető személyzeti szolgáltató Közép- és Kelet-, valamint Dél-Európában. A több mint 50 000 embert foglalkoztató cégcsoport több mint 300 kirendeltségével Európa 17 országában van jelen. 2011 óta a Trenkwalder a német Droege International AG csoport tagja.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
