November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
Mint írták, a nyugdíjprémiumot a bankszámlával rendelkező ügyfelek november 12-én kapják meg, a postai kifizetések pedig november 15-én kezdődnek, a posta által előre meghatározott napokon.
Minden nyugdíjas, akinek a nyugdíja eléri a 80 ezer forintot, a maximális 18 ezer forintra számíthat, így a legnagyobb összeget kapják a 130 ezer forintos átlagnyugdíjjal rendelkezők is. A 80 ezer forint alatti nyugdíjak esetében a nyugdíjprémium összege arányosan csökken, az 50 ezer forintos nyugdíjban részesülők 11 250 forintot kapnak.
A kormány 33 milliárd forintot biztosít a kifizetésekre.
Idén a jóval 4 százalék feletti gazdasági növekedésnek köszönhetően fizet a kormány – a 2017-es kifizetés után második alkalommal – nyugdíjprémiumot valamennyi nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek – olvasható az Emmi közleményében.
A nyugdíjprémiumot két szám szorzatából lehet kiszámolni: az egyik a GDP változatlan áron számított növekedése – tárgyévben várható – mértékének 3,5 százalékponttal csökkentett összege, a másik a nyugellátás november havi összegének 25 százaléka, de legfeljebb 20 ezer forint.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
