Megszűnik az üzletek, vendéglátók 11 órás zárási korlátja, így a nonstop kisboltok éjjel-nappal nyitva lehetnek, bár a ZUZU eddig már nem bírta. És jobb érzéssel nézegetheted a kirakatokat az utcán, de vigyázz: a boltokban, plázákban megmarad a kötelező maszkviselés. És a négyzetméter szabály is. A parkolási díj visszaállítása után pedig könnyebben parkolsz a plázában, mint az utcán.
A statisztikák szerint azért csak lassan éledezik a boltos világ a korlátozások enyhítése mentén, főleg a hagyományos iparcikkes boltok lábadozása ígérkezik elhúzódónak. De végül a korlátozások enyhítése azért húzza vissza a vásárlókat a boltokba, persze egy jó adag akció is kell hozzá. A boltzárak és a vásárlók járvány miatti óvatossága azért rányomta bélyegét a boltos piacra is.
Újraéledhet a nonstop boltos világ
A kijárási korlátozás és a boltok, vendéglők 11 órás zárásának eltörlésével újraéledhetnek a nonstop kisboltok is. Már aki kihúzta eddig. Az egyik kedvenc, a Zuzu például már nem bírta.
A nonstop kisboltok éppen azt használták ki, hogy hozzájuk a nap bármely pillanatában be lehetett térni vásárolni, miközben a nagyobb áruházaknak ez nem éri meg. És a nonstop nyitvatartásnak van egy reklámértéke is, hiszen nem kell vakargatni a fejet, meddig is van nyitva. Igaz, ember is kell a pult mögé, de akadtak, akiknek ez megérte (statisztika nincs a számukról, de nyilván a nagyobb településeken ügyködhetnek).
Nem mindenkinek tetszett azonban a nonstop boltok világa, hiszen az éjszakai órákban akadt kedves vendég, aki inkább ezekben vette meg az alkoholtartalmú itókáját és a bolt előtt a vásárlást követően rögvest el is fogyasztotta. Az ott lakóknak azonban ez nem mindig tetszett, főleg a zajongás miatt, ezért az önkormányzatok lehetőséget kaptak arra, hogy a lakók nyugalma érdekében korlátozhatják ezeknek a nonstop boltocskáknak az ügyködését. Így akadt, ahol eleve az éjszakai nyitás lehetőségét kurtították meg helyi rendeletben, vagy csak egyszerűen megtiltották az alkoholféleségek éjszakai árusítását.
A trafikok némelyike is élt az éjszakai nyitvatartás lehetőségével, a tárházuk amúgyis gazdag, dohánytermék pedig csak náluk vásárolható, ami éjszaka sem kevés piaci előny.
A nonstop kisbolt egyébként attól is nonstop, hogy munkaszüneti napokon is nyitva tarthat. Ennek persze továbbra is feltétele, hogy alkalmazott ekkor nem állhat a pult mögött, csak a vállalkozó, a tulaj. Így lesz ez a pünkösd vasárnapján és hétfőjén is.
A vendéglátóknak is jól jön a zárási korlát feloldása, de a teraszokon sem zajonghat a kedves vendég össze-vissza. A belső térben pedig ameddig marad a védettségi igazolvány rendje, addig azért lesznek elmaradozó vendégek a múltból.
Maszkos szabály: utcán nem kell, de a boltban, plázában igen, továbbra is, és megy a négyzetméter is
Nagy könnyebbség, hogy az utcán, tereken, közterületeken nem kell már a maszkot viselni. Sokan már az elmúlt napokban is lazítottak, és lesznek számosan, akik nem várják meg a közlönyben a jogszabály kihirdetését. Volt már ilyen.
Így bátrabban, nyugodtabban fogják a vásárlók az utcai kirakatokat bámulni, ami a maszkviselet kényelmetlenségeinek kimúlásával azért csinálhat több kedvet a vásárláshoz. Igaz, a boltba belépve fel kell venni a maszkot.
És eddig nem hangzott el bejelentés arról, hogy meddig marad a négyzetméteres szabály a boltokban. De ha marad, akkor legalább kényelmesebb az utcán maszk nélkül várakozni, mint a pénztár előtt maszkban, ha a megengedettnél több lenne a vásárló.
A plázafolyosón is marad a maszkos kötelem, de legalább a vásárlás után az utcán ismét le lehet venni. Azért ez is kedvcsináló lehet a bátrabb költekezéshez. És mivel máshol az utcán fizetni kell a parkolásért, az emiatti hátránya olvadhat a plázáknak.
A maszkviselet fokozata a járványveszély egyik hőmérője, ha lejjebb megy, a vásárlási kedv feljebb kúszhat. És a szolgáltatások egymást is húzzák felfelé. Bemehetek ide is, oda is.