A közösségi oldalakon találkozhatnak az internetezők leginkább álhírekkel – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása alapján a hatóság kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A közleményben azt írták: a kutatás szerint a legalább 16 éves magyar internetezők 53 százaléka saját bevallása szerint találkozott már álhírrel, 47 százalékuk elsősorban közösségi oldalakon, 23 százalékuk más weboldalakon. A megkérdezettek 60 százaléka belefutott már valamilyen károsnak mondott tartalomba az álhírektől, a pedofil tartalmaktól a rasszista, terrorizmusra, erőszakra, drogfogyasztásra buzdító anyagokig, mindezek közül pedig az álhíreket említették a leggyakrabban – tudatták.
Hozzátették: a heti rendszerességgel öt vagy több közösségi oldalt látogatók 71 százaléka, a legfeljebb egy ilyen oldalt látogatók 41 százaléka találkozott már álhírekkel.
Az álhírek felismerését nem befolyásolta, hogy a válaszadó milyen és mekkora településen, mekkora családban él, gazdaságilag aktív-e, és alig volt releváns az iskolázottsága, a kora, az anyagi helyzete, a neme vagy az, hogy az ország melyik részén lakik – derült ki a kutatásból.
Hozzáfűzték, hogy az internetezők 59 százaléka okostelefonról, 46 százaléka számítógépről, 9 százaléka tabletről keresi fel a közösségi oldalakat.
A felmérés 2019. november 18. és december 10. között online önkitöltős kérdőívvel, négyezer ember megkérdezésével készült.(MTI)