Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint az oktatásokon a csoportos tájékoztató korábbi résztvevői közül azok vehetnek részt, akik elhelyezkedést igazoló munkáltatói szándéknyilatkozattal rendelkeznek.
A minisztérium a tehergépkocsi- és autóbuszvezetői képzéseket az áru- vagy személyszállítással foglalkozó belföldi vállalkozások gépjárművezetői létszámhiányával indokolta. Hozzátették, hogy a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, mivel biztosítja a cégek növekedéséhez szükséges munkaerőt.
Az NGM kiemelten fontosnak nevezte a szállítmányozás és a raktározás támogatását, hiszen – mint írták – az ágazat 2017-ben a GDP 5,5 százalékát adta és több mint 290 ezer embernek ad munkát Magyarországon.
(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
