Nem változatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon, ami nem okozott nagy meglepetést, miután a középtávú likviditási hitelek kamatait is változatlanul hagyta a múlt héten – derült ki a kínai jegybank (PBOC) hétfői sajtótájékoztatóján.
Az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) az előző két hónapnak megfelelően 4,15 százalékon rögzítették. Az ötéveseké szintén változatlan maradt, azt 4,80 százalékon határozták meg.
A kínai jegybank a hitelkamatok régóta várt reformjának keretében tavaly augusztusban jelölte ki az LPR-mutatót az újonnan folyósítható hitelek referenciakamatának, hogy így próbálja visszaszorítani a hitelezési költségeket. A kamatlábak azóta három alkalommal csökkentek.
A minden hónap 20-án meghirdetett referenciakamatot a 18 kereskedelmi bank legjobb ügyfeleinek nyújtott hitelek kamatainak átlagát és a jegybank középtávú likviditási hiteleinek (MLF) kamatát figyelembe véve állapítja meg a jegybank. Ez a referenciakamat szolgál iránymutatásként a többi bank számára a hitelkamatok meghatározásában.
A kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentése szerint az ország gazdasági növekedése tavaly csaknem harmincéves mélypontra lassult, az éves bruttó hazai termék (GDP) 6,1 százalékos bővülést ért el 2018-hoz képest, ami 1990 óta a leglassabb ütem. 2018-ban a növekedés üteme még 6,6 százalékos volt. A világ második legnagyobb gazdaságának múlt évi bővülését elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a megcsappant befektetési kedv gátolta.
Peking elsősorban költségvetési és monetáris eszközökkel – főként adócsökkentéssel és a hitelezési szabályok enyhítésével – igyekezett megfékezni a növekedés lassulását, és a bankokat is nagyobb hitelkibocsátásra ösztönözte, aminek következtében 2019 egészét tekintve az új hitelek állománya éves szinten elérte a 16,81 ezer milliárd jüanos (2,44 ezer milliárd dollár) rekordszintet.
A kínai kommunista párt hosszú távú célkitűzése az volt, hogy az ország egy évtized alatt, vagyis 2020-ra megduplázza a bruttó hazai terméket és a jövedelmeket, ezáltal a „mérsékelten gazdag” nemzetek közé emelkedjen. Ennek a célnak az eléréséhez pedig idén is tartani kellene a 6 százalék körüli növekedést. A tavalyra kitűzött cél a 6,0-6,5 százalék közötti gazdasági növekedés volt, míg az idei növekedési célt a parlament márciusban esedékes, szokásos évenkénti plenáris ülésén határozzák majd meg.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
