Nem ugrottak a szolgáltatók a kártyás fizetésre

Alig nőtt 2020-ban a kártyás fizetéseket elfogadó szolgáltatóhelyek száma, pedig januártól kötelező az elektronikus fizetési lehetőség ott, ahol már régebben előírták az online pénztárgép használatát. A szolgáltatók így vagy más elektronikus megoldást választottak, vagy bezártak, utóbbiak sem lehetnek kevesen, vagy mulasztottak. Egyébként bankkártyával csak a pénzünk kisebb részét költjük el, tehát van még hely a pályán.

 

2021 januárjától jogszabály kötelezi a boltosokat és egy sor más szolgáltatót arra, hogy vásárlóiknak valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget kínáljanak. Erről még 2020 derekán döntött az Országgyűlés, módosítva a a kereskedelemről szóló törvényt. Így a pénztárgépek használatáról szóló rendeletben  az online kasszahasználatra kötelezettek körének – ilyen a hagyományos boltosok mellett például a gyógyszertár, a gépjármű kereskedő, javító, -alkatrész kereskedő, a taxis, a vendéglátóhely, szálláshely szolgáltató, a kölcsönző, a plasztikai sebészet, diszkó, ruhatisztító, fizikai közérzetet javító szolgáltató, testedzési szolgáltató – a ropogós bankjegy, vagy a guruló pénzérme mellett valamilyen elektronikus fizetési módot is kell kezelnie.

A járványhatás egyik ága egyébként éppen az volt, hogy többen és többet fizetnek bankkártyával a szolgáltatások világában, hiszen ez sokkal biztonságosabb a készpénz számolgatásánál. A bökkenő csak az, hogy 2020-ban végül alig nőtt az elfogadóhelyek száma ahhoz képest, hogy sokaknak át kellett állniuk az elektronikus fizetés fogadására.

Így az átállásban kötelezettek vagy nem álltak át az újonnan előírt módira mindannyian, vagy a POS terminál, bankkártya elfogadás helyett más elektronikus fizetési módot kínálnak a vásárlónak, vagy tevékenységüket felfüggesztették, abbahagyták. Elektronikus fizetési megoldás lehet egyébként az átutalási lehetőség felkínálása (az azonnali utalás öt másodpercen belül megérkezik, és ráadásul nincs a bankkártyás fizetéssel szemben elfogadóhelyi jutalék, ráadásul egyszerűsíthető másodlagos azonosítókkal is).

A kormány korábbi számítgatásai szerint 60 ezer olyan szolgáltató ügyködött az átállási határidő előtt, akiknél nem volt lehetőség elektronikus fizetésre.

Az MNB adatai szerint a bankkártyás fizikai elfogadóhelyek száma ehhez képest alig változott, mindössze 11 ezerrel nőtt egy esztendő alatt:

  2019 2020
elfogadóhelyek száma 111.765 123.091
POS terminálok száma 177.459 203.016
MNB, december 31-i adatok

Egy szolgáltatóhelyen nyilván több POS terminál is lehet, ezért nagyobb a számuk, elég csak a nagyáruházakra gondolni.

Az MNB adatai szerint a hazai kibocsájtású kártyákkal a vásárlási fizetések 2020-ban a tranzakciók számában 8, értékében pedig 18 százalékkal növekedtek. 2020 folyamán ugyanakkor az online pénztágépeken rögzített tranzakciók darabszáma 18 százalékkal, értéke pedig 5 százalékkal csökkent. De hát a háztartások fogyasztási célú költekezése ennél azért több, 22 ezer milliárd forint felett mozgott 2020-ban, tehát van még hely jócskán a pályán:

kártyás fizetések 2019 2020
darab 853 millió darab 918 millió darab
érték  6.180 milliárd forint 7.303 milliárd forint
MNB

(blokkk.com)

Scroll To Top