Az új Kormányrendeletnek megfelelően a K&H Bank felfüggeszti a lejárt vagy hamarosan lejáró K&H SZÉP Kártya egyenlegek utáni 3 százalékos havi díjat. A döntés a 2017-ben és a 2018-ban utalt, de fel nem használt egyenlegekre egyaránt vonatkozik, és a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig lesz érvényben. Az intézkedés több mint 34 ezer K&H-s kártyabirtokost érint, a fel nem használt összegek 80 százalékát pedig a május végén lejáró egyenlegek teszik ki. 2020 márciusában a koronavírus járványnak köszönhetően a költések húsz százalékkal estek vissza.
A járványhelyzetre való tekintettel új rendeletet hozott a kormány a SZÉP Kártyák felhasználásának feltételeiről. Ennek értelmében 2020. április 6-tól felfüggesztette a lejárt vagy a későbbiekben lejáró SZÉP Kártya egyenlegek 3 százalékos havi díj terhelését a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig, s így a 2017-ben és 2018-ban feltöltött egyenlegek után sem kerülhet díj felszámításra. A Bank a legújabb Kormányrendelet megjelenése előtt, március 31-én már döntött arról, hogy 2020. április és május között eltörli ezt a díjat.
A jelenlegi intézkedés több mint 34 ezer K&H-s kártyabirtokost érint, a fel nem használt összeg 45 százaléka a szállás, 33 százaléka a vendéglátás, 22 százaléka pedig a szabadidő alszámlán maradt meg. A megoszlást tekintve a 2017-ben utalt összegek a 20 százalékát, míg a 2018-ban utalt, idén májusban lejáró egyenlegek pedig a 80 százalékát teszik ki. A Bank a havi díj terhelés visszaállításának időpontjáról, valamint a díjterhelés mértékéről a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül fogja tájékoztatni a lejáró egyenleggel rendelkező kártyabirtokosokat, a rendeletnek megfelelően.
A vírusjárvány miatt a K&H SZÉP Kártya költések összege 2020 márciusában 2019 márciusához viszonyítva 7 százalékot, míg az előző havi, 2020. februári költésekhez képest 20 százalékot csökkent. A legnagyobb visszaesés a szállás alszámlán való költésekben volt tapasztalható, ahol a márciusi költések az előző havi 55 százalékát érték csak el.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan közel 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és csoportszinten több mint másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2300 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
K&H Bank
2019 év végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 359 milliárd forint
mérlegfőösszeg: (IFRS konszolidált, nem auditált): 3 519 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 50,9 milliárd forint
K&H Biztosító
2019 év végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,8 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény: (IFRS konszolidált, nem auditált): 5,8 milliárd forint
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.