Nem blöffölt Trump, megerősítette a kongresszusnak is a korábbi ígéreteit

trump4
Tegnap ért véget Donald Trump kongresszusi beszéde, ahol korábbi választási ígéreteit ismét megerősítette. Jó néhány szektor profitálhat ezekből az intézkedésekből, köztük például a hadi és a gyógyszeripar is – foglalta össze Saághy Pál, az Equilor vezető üzletkötője.

Donald Trump tegnap a Kongresszus előtt tartott beszédében elmondta, hogy 1 000 milliárd dolláros, infrastrukturális beruházásokról szóló csomagot fognak benyújtani, és ehhez kért támogatást. Az elnök új egészségbiztosítási törvény megalkotását tervezi, az Obamacare törvényt kivezetné. A tervezett, átfogó adóreformot is csak e törvény megalkotása után tudják bevezetni, mivel látni kell, hogy pontosan mekkora forrás marad a költségvetésben. A védelmi kiadásokat is jelentősen növelné, melyből a haderő újjáépítésén túl a háborús veteránok körülményein is javítana. Trump ismét felszólította a NATO-partnereket, hogy a GDP 2%-ára növeljék a védelmi kiadásaikat.


Forrás: GazdaságTV.hu

Scroll To Top