Az FOMC tegnapi értekezletén döntést hozott arról, hogy megkezdi havi kötvényvásárlásainak fokozatos csökkentését, amint az várható volt. A Bizottság egyenként 5 milliárd dollárral csökkentette kincstári és jelzálog-fedezetű értékpapírjainak vásárlását, ezáltal 75 milliárd dollárra csökkentette a havi vásárlást. Nem kötelezték el magukat a fokozatos csökkentés bizonyos üteme mellett.
IronFX napi elemzés:
Összefoglaló:
Az FOMC tegnapi értekezletén döntést hozott arról, hogy megkezdi havi kötvényvásárlásainak fokozatos csökkentését, amint az várható volt. A Bizottság egyenként 5 milliárd dollárral csökkentette kincstári és jelzálog-fedezetű értékpapírjainak vásárlását, ezáltal 75 milliárd dollárra csökkentette a havi vásárlást. Nem kötelezték el magukat a fokozatos csökkentés bizonyos üteme mellett; Bernanke elnök közölte, hogy a Bizottság valószínűleg minden egyes értekezleten hasonló összeggel csökkenti vásárlásait, aminek értelmében a vásárlás „az év későbbi részében, nem feltétlenül az év közepéig” befejeződik, ám kihangsúlyozta, hogy nem rögzítették a fokozatos csökkentés ütemét, hanem azt a gazdasági helyzettől teszik függővé. Ha minden egyes értekezleten hasonló összeggel csökkentik, a mennyiségi könnyítés az októberi értekezleten befejeződik.
A piacok rendkívül volatilisek voltak az értekezlet után, de a nap végén lecsitult a kincstárjegyek piaca; a 10 éves hozamok csupán 6 bázisponttal emelkedtek nap közben (ennek nagy része a bejelentés előtt történt), ami jelzi, hogy a piacon nem tartották olyan fontosnak az intézkedést. A 2016-os lejáratú Fed Alapok futures kamatlába 1-2,5 bázisponttal csökkent, mivel a nyilatkozat új mondattal bővült, miszerint „valószínűleg megfelelő lenne, ha a Fed Alapok kamatlábának jelenlegi céltartományát hosszabb ideig fenntartanánk, jóval azután, miután a munkanélküliségi ráta 6-6,5% alá csökken, különösen akkor, ha az előre jelzett infláció továbbra is a Bizottság 2%-os hosszabb távú célkitűzése alatt marad”. Más szóval a Fed kiegyensúlyozta kötvényvásárlásának fokozatos csökkentését az előremutató útmutatás kiterjesztése által – ahogy az várható volt. A dollár szárnyalt a legtöbb devizával szemben; az utóbbi 24 óra legnagyobb erősödését a svájci frankkal (1,2%), a kanadai dollárral és a japán jennel (1,0%), valamint az euróval (0,8%) szemben könyvelhette el. Gyengült az angol fonthoz képest, mivel az Egyesült Királyság munkanélküliségi rátája tegnap meglepetésszerűen jelentősen csökkent. A dollár a feltörekvő piacok legtöbb devizájával szemben, különösen az INR, a KRW és a HUF devizákhoz képest erősödött.
Tehát hova tovább innen? A fokozatos csökkentésre hevesen reagáltak: Az USD először emelkedett, majd esett, ezután visszarallyzott, miután az EUR/USD pár ismét nem volt képes áttörni az 1,3800-as szintet. Szerintem a dollárt illetően fordulóponthoz érkeztünk. Számomra különösen a svájci frank gyengesége nyugtalanító. A svájci frank volt a tegnapi nap legnagyobb vesztese a délelőtti európai kereskedésen, ami eléggé nehezen magyarázható, mivel a Credit Suisse ZEW indexe 31,6-ról decemberben 39,4-re emelkedett. Ezután az éjszaka folyamán is a legnagyobb vesztes volt az FOMC értekezletet követően. Az USD/CHF és az USD/JPY pár emelkedése számomra jelzi, hogy a tőkeáttétes kereskedés finanszírozása egyértelműen az amerikai dollárból más devizákba áramlik. Ezenkívül az antiinflációs hedge-k utolsó maradványát is felszámolták (az arany 1%-kal, az ezüst pedig 1,8%-kal csökkent). Szerintem ez jelzi az amerikai dollár rallyjának kezdetét, amit több elemző is előre jelzett 2014-re.
Ma az Egyesült Királyság novemberi viszonteladói értékesítését teszik közzé (az autók kivételével), amely várhatóan havi szinten 0,3%-kal emelkedik, ami fordulatot jelent az októberi -0,6%-hoz képest. Ez a fogyasztás által vezérelt növekedés folytatódását jelezné az Egyesült Királyságban, és talán még jobban fellendítené az angol font rallyját. Az USA-ban közzéteszik az elmúlt héten újonnan regisztrált munkanélküliek számát, amely várhatóan 368 ezerről 335 ezerre csökken, ami által a négyhetes mozgóátlag 335 ezer lenne, összhangban az előző 331 ezres adattal. A decemberi Philadelphia Fed index várhatóan 6,5-ről 10,0-re javul, ami fellendítené az amerikai dollárral kapcsolatos bika jellegű hozzáállást. A meglévő lakások novemberi értékesítése valamelyest csökkent (éves ütemben 5,02 millióra; októberben 5,12 millió volt), de ez talán nem elég ahhoz, hogy eloszlassa a folytatódó fokozatos csökkentéssel kapcsolatos várakozásokat.
A Piac
EUR/USD
• Az EUR/USD pár esett, miután az FOMC úgy döntött, hogy 10 milliárd USD-ral csökkenti havi kötvényvásárlását. A pár áttörte az 1,3710-es korlátot, de az esést megállította az 1,3655-ös (T1) támaszszint, amely egybeesik a növekvő tartomány alsó korlátjával. Ezen akadály egyértelmű, lefelé történő áttörése további csökkenéseket válthat ki a következő támaszszint felé (1,3600 – T2). Az MACD mutatószám negatív jelzést kapott, ami megerősíti az ár mozgásának medve jellegű momentumát. A növekvő trend technikai szempontból azonban érvényben marad, mivel az árfolyam eléri a trendvonalat, és a visszapattanás a növekvő útvonal folytatódását jelezheti.
• Támaszszint: 1,3655 (T1), 1,3600 (T2), 1,3530 (T3).
• Ellenállásszint: 1,3710 (E1), 1,3800 (E2), 1,3830 (E3).
EUR/JPY
• Az EUR/JPY pár emelkedett, de erősödésének egy részét elveszítette, miután elérte a 142,80-as (E1) ellenállásszintet. Az árfolyam a 140,88-as (T1) támaszszint és a korábban említett ellenállásszint között marad. Bármely irányú egyértelmű áttörés a pár rövid távú útvonalát jelezné. Jelenleg semleges álláspontra helyezkedem az EUR/JPY párral kapcsolatban, mivel technikai mutatóink vegyes jelzéseket küldenek. Az 50 periódusú mozgóátlag megbízható támaszszintet biztosít az ár mozgásához, de negatív divergencia azonosítható mindkét momentum mutatószám és az ár mozgása között, ami jelzi, hogy a trend momentuma lassul.
• Támaszszint: 140,88 (T1), 139,67 (T2), 138,00 (T3).
• Ellenállásszint: 142,80 (E1), 146,85 (E2), 148,75 (E3).
GBP/USD
• A GBP/USD pár tegnap jelentősen emelkedett, miután az Egyesült Királyság munkanélküliségi rátája a várakozásokat felülmúlóan csökkent. A pár visszapattant a támaszszintbeli tartományból a 38,2%-os Fibonacci visszatérési szint és az 1,6260-as (T2) kulcsfontosságú korlát között, majd jelentősen emelkedett, és felfelé áttörte az 1,6347-es akadályt. Az MACD pozitív tartományba lépett, és felfelé áttért csökkenő ellenállásszinti vonalán, ami megerősíti a közelmúltbeli pozitív momentumot. Az 1,6464-es (E2) plafon felfelé való áttörése az árfolyamot a legutóbb 2011 augusztusában látott területekre irányíthatja, valamint nagyobb bika jellegű következményekkel járhat.
• Támaszszint: 1,6347 (T1), 1,6260 (T2), 1,6140 (T3).
• Ellenállásszint: 1,6415 (E1), 1,6464 (E2), 1,6570 (E3).
Arany
• Az arany jelentősen esett az FOMC döntésének hatására, és lefelé áttörte az 1224-es korlátot. A korai európai kereskedésen a nemesfém ezen szint és az 1210-es padló között van. Az 1210-es (T1) legalacsonyabb szint egyértelmű áttörése esetleg megerősíti, hogy a december 4. és 10. közötti előremenetel csupán az előző csökkenő trend 38,2%-os Fibonacci visszatérési szintjén történő korrekció volt, és az ár mozgásának irányát ismét csökkenőre változtathatja.
• Támaszszint: 1210 (T1), 1180 (T2), 1155 (T3).
• Ellenállásszint: 1224 (E1), 1251 (E2), 1267 (E3).
Olaj
• A WTI folytatta konszolidációját a 97,00-es (T1) támaszszinti korlát felett. Ha a bikák képesek momentumot szerezni a közeljövőben, várhatóan magasabb szintre irányítják a csatát, és ismét tesztelik a 98,81-es (E1) ellenállásszintet. Mindazonáltal mindkét momentum mutatószám semleges szintje közelében van, ami nem jelzi az ár mozgásának következő irányát. Amíg az 50 periódusú mozgóátlag a 200 periódusú mozgóátlag felett marad, és a WTI a lila növekvő tartományon belül van, az irány növekvőnek tekintendő.
• Támaszszint: 97,00 (T1), 95,36 (T2), 92,00 (T3).
• Ellenállásszint: 98,81 (E1), 101,10 (E2), 103,15 (E3).
(Forrás: IronFX)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.

