Szíved joga elnevezéssel országjárásra indult szombaton Morvai Krisztina. A Jobbik európai parlamenti képviselője a következő egy hétben tizenöt helyszínen gyűjt információkat az emberi jogok európai normái témakörben.
Az ellenzéki politikus az MTI-nek útja első állomásán, Makón azt mondta, tervei szerint az országjárás után egyéves tájékoztató kampányba kezd.
A mostani egyhetes programmal kapcsolatban kijelentette: sok emberrel együtt elege van abból, hogy ami Magyarországon megy politika címén, az nem más, mint pártok egymás elleni folyamatos gyalázkodása és személyeskedése.
„Én jogász vagyok, nekem az a hivatásom, hogy sokszor ellehetetlenült helyzetbe került vagy egyébként gyenge pozícióban lévő eltaposott, kizsákmányolt emberek mellé odaállva harcoljak a jogaikért” – mondta. Ebből kiindulva a következő egy hétben emberi jogi megközelítésben beszélget az érdeklődőkkel több témáról – tette hozzá.
Ezek között vannak például a munkavállalói jogok, a gazdák jogai, téma lesz a kisvállalkozók helyzete, foglalkozik a bűncselekmények áldozatainak jogaival és a bűnmegelőzéssel is. A határon túli magyarság helyzetét is vizsgálja majd mint emberi jogi kérdést. Morvai Krisztina a fogyasztóvédelmen belül kiemelt ügynek tartja a bankok ügyfeleket megtévesztő magatartását, amely szerinte továbbra sem változik. (MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
