Megtört a rali: túlnőhette valódi értékét a Nintendo

Szépen megugrott a Nintendo részvénye a Pokemon GO őrületnek köszönhetően, ám ez az emelkedés megtört egy jelentősebb eséssel. Kíváncsian várjuk, hogy milyen számokat fog közölni a cég a jövőheti gyorsjelentésében, ha rossz lesz, akkor a GO bevételei könnyen lenullázódhatnak.

A Nintendo árfolyama július 6. és 20. között 100%-al nőtt. Ez az elképesztő rali tört meg végül egy trendfordulót jelző, jelentősebb eséssel. Csúszott a japán start, túlértékelt a vállalat.

Japánban a Pokémon Go kiadása a szerverek túlterheltsége miatt megcsúszott, nagy csalódást okozva. Ez azért jelentős probléma, mert egy átlagos japán játékos körülbelül 6,3 dollárt költ minden egyes letöltött játékára, és ez a szám az USA-ban csak 2,5 dollár, Kínában pedig mindössze 1,1. Elég nyilvánvalóan következik ebből, hogy a Pokémon GO Japánban nagy hasznot fog felhajtani a kiadónak – ha sikerül végre a start.

A részvény korábbi látványos kilövése miatt a Nintendo összértéke hirtelen 39 milliárd dollárra ugrott. Ez a hozzáértők kalkulációiban túlértékeltséget jelenthet. Már két nappal az árfolyam megtörése előtt a Deutsche Bank “vételről” “tartásra”változtatta ajánlását, miután elemzők megkérdőjelezték a cég értékét és annak hosszú távú tartását. Hiszen az olyan nagy játékgyártóknál is nagyobbra nőtt pár nap alatt, mint például az Activision, melynek egyébként jóval nagyobb a játékpiaci részesedése. A UBS egyenesen “eladásra” minősítette le a cég papírját, megkérdőjelezve ezen hatalmas piaci részesedés jogosságát.

Jövő héten érkezik a Nintendo gyorsjelentése. Ha a cég rossz híreket közöl, a Pokémonok közreműködésével a kasszába terelt bevételek látványosan felszívódhatnak. És mint tudjuk, minden csoda három napig tart.


Forrás: GazdaságTV.hu

Scroll To Top