Az Európai Parlament túlnyomó többséggel megszavazta szerdán Strasbourgban (EP) a hitelminősítő intézményekre vonatkozó szabályok megszigorítását.
Az ilyen intézmények ezentúl csak adott időpontokban adhatnak ki értékelést, az általuk megkárosított befektetési intézmények pedig bírósághoz fordulhatnak kártérítésért. Emellett a hitelminősítőknek csak korlátozott részesedésük lehet az általuk minősített vállalatokban.
A hitelminősítőknek ezentúl be kell mutatniuk az értékelésüket alátámasztó tényezőket. Az egyes országok államadóságára vonatkozó értékelésekkel nem törekedhetnek az ország gazdaságpolitikájának befolyásolására.
Államadóság-besorolást a hitelminősítők ezentúl évente legalább kétszer, de legfeljebb háromszor bocsáthatnak ki az előző év végén meghatározott naptár szerint. Az eredményeket az európai tőzsdezárást követően, de a piacok nyitása előtt legalább egy órával kell nyilvánosságra hozni.
Az új szabályok alapján a befektetők vagy részvénykibocsátók kártérítést követelhetnek a hibás vagy érdekeltségeik értékét negatívan befolyásoló besorolás miatt, ha az az új szabályok megszegésével született. Ez az helyzet például összeférhetetlenség esetén, vagy ha nem az előre meghatározott időpontban hozzák nyilvánosságra a minősítést.
Az új előírások saját hitelkockázati értékelések kibocsátására sarkallják a hitelintézeteket és a befektetési vállalatokat annak érdekében, hogy a piacok többé ne kizárólag a monopolhelyzetben lévő hitelminősítők véleményére hagyatkozzanak. A felvázolt menetrend szerint 2020-ra nem maradhat hatályban olyan EU-s jogszabály, amely közvetlenül külső hitelminősítésre hivatkozik. A befektetési vállalatok 2020 után nem lesznek kötelezhetőek értékpapírjaik automatikus eladására egy esetleges leminősítés után.
Hitelminősítő nem minősíthet olyan vállalatot, amelybe legalább 10 százalékos tulajdonnal rendelkező részvényese vagy tagja már befektetett. Az új szabályok az egynél több hitelminősítőben fennálló, öt százalékosnál magasabb részesedést is tiltják, kivéve azt az esetet, ha a hitelminősítők azonos tulajdonosi érdekeltségbe tartoznak.
Forrás: MTI